Ugrás a tartalomra

A Vöröskereszt is segít a koronavírus-szűrésekben

Létrehozva
Elsősorban adminisztratív munkával támogatják a szűrőpontokon dolgozókat önkénteseik – mondta a Magyar Vöröskereszt főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Kardos István felidézte: a Vöröskereszt önkéntesei már a koronavírus-járvány első hullámában is segítették az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feladatellátását. Az elmúlt hetekben az OMSZ-szel és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve a mobil szűrőpontokon végeztek munkát a Vöröskereszt önkéntesei és dolgozói Budapesten négy helyszínen, valamint hétvégenként Vácon és Cegléden.

A főigazgató elmondta: az őszi toborzásukra jelentkező, csaknem 200 jelentkezőből mintegy 130-an már teljesítettek szolgálatot. Hozzátette: az elmúlt hetekben nemcsak Budapesten és környékén volt feladatuk, hanem Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Somogy megyében is.

Az önkéntesek egyrészt a mentésirányításban a kiértesítéssel, a szűrésre várókkal való telefonos egyeztetéssel, a mobil szűrőpontokon pedig adminisztratív feladatokkal segítik a munkát, de vannak olyanok is, akik a szűrésekben vesznek részt – ismertette. Hozzátette: ügyelnek arra, hogy kit milyen feladatra vonnak be, a veszélyeztetett korcsoportot igyekeznek távol tartani a kockázatos tevékenységektől.

Hangsúlyozta: továbbra is várják önkéntesnek jelentkezését, amit a Vöröskereszt honlapján megtalálható rövid kérdőív kitöltésével lehet megtenni.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.