Ugrás a tartalomra

Hét kóbor eb talált ideiglenes otthonra az állategészségügyi telepen

Létrehozva
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett Miskolci Állategészségügyi Telep munkatársai folyamatosan dolgoznak a kóbor állatok befogásán. November elején egy háromnapos akciót is tartották más szervek munkatársaival.
Kép

A szakemberek heti rendszerességgel, útvonalterv alapján járják be a várost, kifejezetten fókuszálva a kóbor állatok által gyakran látogatott területekre. A területbejárásokat a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársaival közösen látják el, amennyiben szükséges bevonják az illetékes hatóságot is. Az útvonalterv összeállításánál figyelembe veszik az elmúlt időszakban beérkezett lakossági bejelentéseket, észrevételeket, valamint a gócpontnak ítélt városrészeket.

November elején háromnapos ellenőrzést szervezett a Miskolci Állategészségügyi Telep és az önkormányzat. Az állategészségőrök hatósági ügyintéző, rendész, mezőőr és rendőr kíséretével járták végig, ellenőrizték a frekventáltabb területeket. Felhívták a területen élők figyelmét a felelős állattartásra, kötelező védőoltás, chipbehelyezés fontosságára és ezek elmulasztásának következményeire, és ellenőrizték az ebtartás szabályait is.

Vincze Csaba elmondta, a MIÖR munkatársai november 5-én vettek részt az ellenőrzésen. – Hat esetben éltek jelzéssel a járási főállatorvos irányába a kötelező eboltás és csippel történő ellátás miatt – számolt be róla a vezető.

Figyelmeztették a közterületen talált, de nem gazdátlan állatok tulajdonosait, és befogták azokat az ebeket, amelyek nem tartoztak senkihez se. A Tetemvárról két ebet vittek a telepre, Diósgyőr városrészről és vonzáskörzetéből hármat, a Csermőkei részen pedig szintén kettőt, amelyek problémát okoztak az ott lakóknak hosszú ideje és tulajdonosuk nem azonosítható.

A befogott kóbor állatot tizennégy napig kizárólag jogszerűen igazolható, eredeti tulajdonosa viheti haza. A megfigyelési idő leteltével, mikrochippel és a szükséges védőoltásokkal, valamint külső-, belső élősködők elleni kezelésekkel már új tulajdonos is örökbe fogadhatja. Ezzel kapcsolatban e-mailben az allateutelep@varosgazda.hu e-mail címen érdeklődhetnek, a telep munkatársai pedig a +36 (30) 339-6549-as telefonszámon fogadják hívásaikat ügyfélfogadási időben.

A Miskolci Állategészségügyi Telepen az állatok megtekintésére és örökbefogadására az online felületükön (http://varosgazda.hu/huseges_gazdat_keresunk) történő kiválasztást követően kerülhet sor, maximum két felnőtt és három gyermek részvételével, kizárólag előzetes időpont egyeztetést követően.

Ha kóbor állatot lát, bejelentheti online a varosgazda@varosgazda.hu  e-mail címen. Fontos, hogy a levélben szerepeljen a bejelentő elérhetősége, a hatóságoknak pedig segítséget jelent, ha tudják, pontosan hol és milyen gyakorisággal észleli az állatot, és milyen a viselkedése. Legjobb, ha fényképet is küld róla. Bejelentést telefonon is tehet: +36 (30) 339-6549 ügyfélfogadási időben.

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.