Ugrás a tartalomra

Védi járművezetőit az MVK

Létrehozva
A tavaszihoz hasonló, de attól némileg enyhébb intézkedéseket vezetnek be a miskolci buszokon és villamosokon.
Kép
Az intézkedéseket december 1-jétől vezette be az MVK. Fotó: Juhász Ákos

A romló járványügyi adatok miatt a járművezetőket védő intézkedéseket vezet be december 1-jétől a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Ezek értelmében a cég átmenetileg kordonnal zárja le az autóbuszokon a vezetőülés mögötti üléseket; figyelemfelhívó biztonsági sávot ragaszt fel a megfelelő távolságtartás érdekében a buszok és villamosok padlójára; további figyelemfelhívó matricákat helyez ki, melyben felkéri utasait arra, hogy a biztonsági határon kívül helyezkedjenek el a vezetőfülke mögött, valamint hangos utastájékoztatás formájában felhívja az utazóközönség figyelmét arra, hogy a biztonsági sávon kívül tartózkodjanak, és leszálláshoz a hátsó ajtókat vegyék igénybe.

Az MVK vezérigazgatója szerint az intézkedést a cégnél működő három reprezentatív érdekvédelmi szervezet – a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (MTDSZ), a Miskolci Autóbuszvezetők és Villamosvezetők Érdekképviseleti Szövetsége (MAVÉSZ), valamint a Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szervezet (FÉÉSZ) – kérvényezte a dolgozók védelme érdekében.

- Számunkra nagyon fontos az utasok mellett a dolgozóink megfelelő védelme, eddig is számos intézkedést tettünk ennek érdekében, és természetesen most is figyeltünk a szakszervezetekre – mondta Demeter Péter.

A sztorinak itt akár vége is lehetne, a hét közben azonban olyan sajtóhírek láttak napvilágot, melyben az egyik szakszervezet vezetője úgy nyilatkozott: az MVK és az érdekvédelem közti egyeztetések eredménytelenek voltak, ezért a cég sofőrjei továbbra is veszélyben kénytelenek dolgozni. „Még vasárnap az egyik szakszervezeti vezető kért tőlem időpontot a témával kapcsolatban, majd szerdán leültünk megbeszélni a felmerült igényeket. Az újságcikkben nyilatkozó vezető viszont olyan intézkedéseket (a sofőrnél történő jegyárusítás szüneteltetését és az első ajtós felszállási lehetőség átmeneti megszüntetését – a szerző) is kért, melyekről a tárgyalóasztalnál szó sem esett” – tette hozzá a közlekedési vállalat vezetője hozzátéve: a cég a szigorúbb intézkedéseket is be tudta volna vezetni, mert számukra valóban a munkavállalók védelme volt a cél.

A FÉÉSZ alelnöke szerint a problémát a szervezetek közötti nem megfelelő kommunikáció okozta.

- Én úgy gondolom, hogy elsiklottak információk, a hétvégén nem volt naprakész és aktív a kommunikáció köztünk, valószínű, hogy a félreértést ez okozta. A célunk közös volt, ez pedig a munkatársaink védelme, és a tárgyalások végére egy olyan közös megoldás született, mellyel a biztonság mellett figyelembe vesszük a munkáltató gazdasági helyzetét is – mondta Borsos István. Az alelnök hozzátette, a szakszervezetek mindig fontosnak tartották az MVK-val való tárgyalást és jó kapcsolatot, a jövőben is erre fognak törekedni.

A MVK továbbra is felhívja a figyelmet, hogy az MVK valamennyi járművein kötelező járatán kötelező orrot és szájat eltakaró maszkot viselni, azonban a vonatkozó kormányrendelet értelmében ez alól mentességet kapnak a hatodik életévét be nem töltött kiskorúakon túl az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élők. 

- A rendelet alapján az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személyek az alábbi dokumentumokkal igazolhatják állapotukat: a fogyatékosságügyi országos érdekvédelmi szervezet által kiállított tagsági igazolvánnyal; a fogyatékosságügyi országos érdekvédelmi szervezet által a maszkviselésre vonatkozó szabályok alóli mentesség érvényesítéséhez kiállított, fogyatékos állapot fennállását igazoló dokumentummal; orvosi igazolással – írják.

Fontos, hogy az MVK járművezetőinek is kötelező a maszkviselés, arra biztatják őket, hogy viseljék azt mindenhol, de a cég eleget tesz a járművezetők azon igényének, mely szerint a maszkviselése járművezetők esetében a vezetőfülkén belül önkéntes. 

Ez is érdekelhet

Megvan a IX. fesztivál időpontja
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Már formálódik az éve a Miskolc Dixieland Bandnek. Balla Miklóssal, a zenekar vezetőjével beszélgettünk a fellépésekről, vendégénekesekről és a havonta egyszer jelentkező klubjukról is.
Sikeres volt, jövőre is kiírják
MiskolcSport
Labdarúgás, I. Húsvéti Volán Kupa, gyerektorna, Miskolc, Népkert Volán sporttelep.
Nem ezzel a szenvedéllyel mennek tovább
MiskolcKultúra
Rangos országos versenyen aratott kiemelkedő sikert a Bartók középiskola két végzős diákja. Bár az ének hozta meg számukra az elismerést, jövőjüket mégis más irányban képzelik el.
Jakab Péter közbiztonságról, gazdaságról, ipari beruházásokról és politikai hitelességről
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Jakab Péter, akire a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.