Ugrás a tartalomra

Javuló számok Miskolcon – még fontosabb, hogy betartsuk a védelmi intézkedéseket

Létrehozva
Nemcsak a szennyvízben kimutatott koronavírus-örökítőanyag mennyisége csökkent, hanem a vírus terjedése is lassulni látszik Miskolcon, úgy tűnik a hetekkel ezelőtt bevezetett szigorúbb védelmi intézkedések kezdik meghozni a várt eredményt – hangzott el a miskolci operatív törzs szokásos heti, szerdai ülésén.

A szakemberek szerint éppen ezért fontos, hogy továbbra is betartsuk a járványügyi  intézkedéseket: viseljünk közterületen is maszkot, tartsunk másfél-kétméteres távolságot másoktól, gyakran mossuk, fertőtlenítsük a kezeinket, és ha nem feltétlenül szükséges, ne menjünk közösségbe.

A kormányzati intézkedéseknek megfelelően Miskolcon is folyamatosan zajlik a pedagógusok, óvodapedagógusok és az idősellátásban dolgozók tesztelése, ebben az önkormányzati flottából felajánlott tizenkét autóval segíti a BAZ Megyei Kormányhivatal munkatársait Miskolc MJV Önkormányzata, öt autót pedig a Miskolci Polgárőr Egyesület ajánlott fel a tesztelés felgyorsítására.

 Mindezek mellett a működésüket szüneteltetni kényszerülő önkormányzati, kulturális és közművelődési intézmények dolgozói is tucatnyian jelentkeztek, hogy segítséget nyújtsanak a koronavírus elleni miskolci védekezési erőfeszítésekhez.

 Vigyázzunk egymásra továbbra is!

Ez is érdekelhet

véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!