Ugrás a tartalomra

Életeket mentenek, most Zsombiért lépcsőztek

Létrehozva
Online lépcsőfutást szervezett a Magyarországi Légimentésért Alapítvány. A tűzoltók jótékonysági akciójához csatlakozva a légimentésben dolgozók is tíz emelet magasra futnak országszerte, hogy felhívják a figyelmet az SMA-ban szenvedő Zsombira, és adakozásra buzdítsanak a kazincbarcikai kisfiú gyógyulását jelentő gyógyszerre. A légimentők Miskolcon csütörtökön küzdötték le a 200 lépcsőfokot, és kihívták a vízimentőket.

A Magyarországi Légimentésért Alapítvány a légimentésben dolgozókkal karöltve csatlakozott az SMA baby Zsombiért című országos adománygyűjtéséhez, „kihíváshoz”, melyben részt vesz az FCC Team Hungary, a Magyar Lépcsőfutó Tűzoltók Közössége, az Országos Mentőszolgálat, a megyei rendőr-főkapitányságok, valamint a megyei tűzoltóságok is.

A légimentők csütörtökön nem menteni, hanem futni érkeztek az egyik Király utcai panelházhoz. A tűzoltók hagyományos lépcsőfutásához csatlakoztak, ami ezúttal karitatív célt is szolgál a megmérettetés mellett: Zsombiért futnak a mentéssel foglalkozó hősök. A kihívás lényege, hogy a résztvevőknek egy szabadon választott, lépcsővel ellátott helyszínen legalább 10 emeletet (200 lépcsőfokot) kell teljesíteniük. Ennek van egy ezer forintos nevezési díja, amit a Szép Jövőért Zsombornak Alapítvány részére fizetnek be. Nagy Boglárka, a Magyarországi Légimentésért Alapítvány alapítója a Miskolc Televíziónak elmondta, egy országos akcióhoz csatlakoztak. – Miskolcon van a székhelye az alapítványunknak, ezért innen indítottuk el az országos összefogást a mentési szervezetek között. Azt várjuk, hogy kedvet kapnak mások is, és így összegyűlhet Zsombor kezeléséhez szükséges pénzösszeg.

Kép

A négy miskolci légimentő gyorsan felért a tízemeletes tetejére, és a vízimentőket hívták ki, hogy csatlakozzanak, és futásukkal segítsék az SMA-s Zsombor gyógyulását.

A kazincbarcikai Zsombi az SMA legsúlyosabb, 1-es típusában szenved. Gerincvelői izomsorvadása viszont gyógyítható. A világ egyik legdrágább gyógyszere életre szóló gyógyulást jelenthet. A gyógyszer viszont 730 millió forintba kerül. Sorra érkeznek a felajánlások, támogatások, és a labdarúgók különösen aktívak: a közelmúltban a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter is hozzájárult 25 millió forinttal a kisfiú gyógyulásához, de már az Arsenal világhírű játékosa, Mesut Özil is felfigyelt Zsombi történetére. A magyarországi mentéssel foglalkozó szervezetek is szeretnék felhívni a figyelmet a kisfiúra, hogy minél hamarabb összegyűljön a szükséges pénz. A gyűjtés már átlépte a 300 millió forintot.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.