Ugrás a tartalomra

MireHu: Sikeresen zárult az iskolai szelektív gyűjtőedény akció

Létrehozva
A program iránt nagyobb volt az érdeklődés, mint amire a hulladékgazdálkodási cég számított.
Kép
Ladányi Roland. Fotó: MiNap-Archív/Végh Csaba

Nagy sikerrel zárult le a Mirehu iskolai szelektív gyűjtőedény akciója – írja közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Ahogyan arról korábban a minap.hu is beszámolt, az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódóan regisztrált akcióként szemléletformáló termet alakított ki a Mirehu Nonprofit Kft., melyhez kötődően szelektív gyűjtőedény pályázatot hirdetett a miskolci általános és középiskolák részére. 

Az oktatási intézmények a hulladékcsökkentési héten tudtak pályázni az intézményben folyó környezettudatos nevelési programjuk ismertetésével. A MireHu ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a benyújtott pályázatokat követően kijelenthetik, hogy az akció nagyobb sikert aratott, mint amilyenre a vállalat számított. 

- A pályázat során 66 miskolci intézményt kerestek meg, melyből 24-en nyújtottak be pályázatot 550 darab edény használatára. Az eredetileg tervezett 500 darabos készlet így az igények miatt szűknek bizonyult, ezért a Mirehu vezetősége úgy döntött, hogy ezt a többletet kiegészíti, így minden igénylőnek az általa kért darabszámot biztosítani fogja – sorolta Ladányi Roland.

Kép

Fokozott érdeklődés

A döntés hátterében az állt – folytatta – , hogy beérkezett pályázatok arról tanúskodtak, hogy a környezeti nevelés fontos az iskolák számára, kiemeltnek tartják a diákok bevonását a szelektív gyűjtésbe az oktatási intézményekben. Ahhoz, hogy ez az eredeti elképzelések szerint meg tudjon valósulni, a Mirehu felvállalta az alapkereten felüli edények biztosítását.

- Következő lépésként a Mirehu fel fogja venni a kapcsolatot az intézményekkel az edények kiszállításával kapcsolatban, illetve meg fogja vizsgálni, hogy a szelektíven gyűjtött hulladékoknak rendelkezésre áll-e, illetve van-e elégséges térfogatú gyűjtőedényzet, amelyből a hulladékgyűjtő jármű el tudja majd szállítani az összegyűjtött anyagokat – mondta Ladányi Roland hozzátéve: az edények átadásával debütál a szemléletformáló teremben bemutatott óriástársasjáték asztali verziója is, amely a szelektív edényekkel szintén átadásra kerül majd az iskolák számára.

Kép
Elkészült a társasjáték asztali verziója. Forrás: MireHu

Közös érdek

A cégvezető kiemelte, a MireHu számára öröm, hogy az akció ilyen sikeres, hiszen a hulladékcsökkentés olyan téma, melyről nem lehet eleget beszélni. „A hulladékgazdálkodási cégeknek egységes álláspontja, fontos a szemléletformálás, mert közös érdekünk, hogy minél kevesebb hulladékot keletkezzen, minél kisebb mennyiségű hulladékot kelljen kezelni.”

A szelektív gyűjtőedény akció éppen ezért a jövő évben is folytatódik: a Mirehu a vidéki, főként a dél-borsodi tagönkormányzatainak oktatási intézményeinél indítja majd a programot egy újabb felhívás keretében.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.