Ugrás a tartalomra

Akadálymentesítettünk, festettünk, takarítottunk, virágosítottunk

Létrehozva
Az önkormányzat 2. számú választókerületének képviselője, Cseléné Figula Edina számolt be lapunknak az eltelt egy év munkájáról.
Kép
Cseléné Figula Edina kezdeményezésére tartott bejárást Veres Pál polgármester Martinkertvárosban, illetve Szirmán.

Egy évvel ezelőtt, amikor választóimtól pontosan 2019 támogató szavazatot kaptam, az öröm mellett olyan más érzések is a szívembe költöztek, mint hála, felelősség, energia, tenni akarás, béke, az összetartozás érzése. Sajnos ez az év minden tervet és elképzelést felülírt. A járványhelyzet nem tervezett kiadásai, a kormányzati forráselvonások és az előző városvezetéstől örökölt tízmilliárdos hiány miatt át kellett alakítani a város költségvetését. Mindezek ellenére is folyt és folyik a munka.
Szirmán akadálymentesítettük a járdát az orvosi rendelő előtt, szélesítettük egy parkoló kapuját, a Martinkertvárosban a buszmegálló akadálymentesítését, csatornafedelek cseréjét végeztük el. Kitakarítottuk a Balaton utca 17. szám előtti területet, rendbe tettük a Latorca utcai orvosi rendelő előtti parkolót. Nagy mennyiségben javítottuk az útfelületeket kátyúzással, a közterületeken segítőkész lakók közbenjárásával virágosítottunk. A polgárőrség támogatásával, önkéntesekkel kifestettük a martinkertvárosi óvoda kerítését, ahogy a játszóterét is - kedves és ügyes helyiek segítségével.
Számos fogadóórát, lakossági fórumot, bejárást tartottam a Városgazda és a Miskolc Holding munkatársaival. Egyeztetéseket szerveztem a Magyar Közút Zrt. képviselőivel, az "Y-híd" miatt számos megbeszélésen és civil fórumon vettem részt.
Több, már korábban betervezett munka nem valósulhatott meg márciusban, mivel a körzet pénzügyi keretét, a képviselői alapot zároltuk, hogy a város járványügyi védekezését segíthessük. A csapadékvíz elvezetésének megoldása, az utak állapotának javítása, a járdák rendbetétele, gyalogátkelő elkészítése még előttünk álló feladat. Sikerült azonban előrelépni az Iskola téri játszótér elkerítésében, a Bornemissza és a Magyar László utcákra kerülő fekvőrendőr kihelyezésében - a kiviteli árajánlatok hamarosan rendelkezésünkre állnak.
Tavaly advent idején 200 gyermek mikulásvonatozását szerveztük meg. Kihelyeztük a martinkertvárosi és szirmai karácsonyi díszeket, adventi koszorút készítettünk a lakosság segítségével, és adományfákat állítottunk mindkét városrészben. A négy adventi hétvégén együtt készülhettünk a karácsonyra az egyházak, az egyesületek és a nyugdíjas klubok segítségével. Köszönöm azoknak, akik továbbra is segítik a munkámat, mellettem voltak és vannak!

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.