Az elmúlt egy év lehetőségeit és tevékenységeit alapvetően két negatív tényező befolyásolta. Az egyik a város költségvetésének állapota, amely az előző városvezetés felelőtlen és pazarló gazdálkodása miatt a vártnál is rosszabb volt, a másik a 2020 tavaszán megérkező, és az év hátralévő részét meghatározó koronavírus-járvány. A két negatív tényező egymást erősítve kényszerítette abba a helyzetbe a képviselőket, hogy az újat teremtő tervek megvalósítása helyett munkájuk javát leginkább tűzoltásra, a legszükségesebb fejlesztések végrehajtására korlátozzák.
A pandémiával kapcsolatos korlátozások bevezetéséig igyekeztünk a választókerületre vonatkozó terveket társadalmasítani, amelyben a Dialóg Egyesület Avasi Közösségi Kávézója vállalt vezető szerepet. Ezen párbeszédeknek köszönhetően a lakossági fórumaim, fogadóóráim és a beérkező javaslatok alapján ugyanakkor a forráshiányos helyzet ellenére is sikerült számos ötletet megvalósítani.
Parkolóhelyeket festettünk fel az Áfonyás és a Gesztenyés utcákban, járdákat javítottunk a Szentgyörgy úton, a Középszer és a Gesztenyés utcákban, lépcsőket hoztunk helyre a Középszer utcán és a Szentgyörgy úton. Előreléptünk a fásítás terveztetésével az Áfonyás utcán, illetve több önkéntes akciót, szemétszedést szerveztünk.
A választókerületemben élők közösségi közlekedést érintő választói javaslatait továbbítottam az MVK részére, amely ezeket figyelembe véve sűrítette a Középszer utcai buszjáratot, megváltoztatta a 35-ös buszjárat útvonalát, továbbá folyamatban van a 35R járat sűrítése. Mindezek ismeretében még kiábrándítóbb az a fejlemény, hogy az egyre súlyosbodó járványhelyzet idején a Fidesz-kormány a miskolciak életét megkönnyítő alapszolgáltatás fejlesztése helyett annak elsorvasztásában érdekelt: félmilliárd forint támogatást vont el városunk közösségi közlekedésétől.
A járvány okozta válsághelyzet 2020 tavaszán a képviselői keretek befagyasztására kényszerítette a városvezetést, ami több, tervezett támogatás elhalasztásával járt, de a miskolciak egészségének megvédése érdekében ez elsődleges, elkerülhetetlen intézkedés volt. A rendelkezésemre álló képviselői alapomból támogattam többek között az Avasi Judo Egyesület működését és lakóközösségek kertépítését, illetve saját forrásaimmal kiegészítve a válsághelyzet alatt maszkokat, kesztyűket és kézfertőtlenítőket juttattam el a körzet háziorvosi rendelőibe, és mindazoknak, akik ezekből igényeltek.
Az idén a "tűzoltás" volt az elsődleges
Létrehozva
Az 5. önkormányzati választókerület képviselője, Szarka Dénes értékelte a 2019 októbere óta elvégzett munkát lapunk számára.
Ez is érdekelhet
Miskolc vallási története
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.