A novemberben meghirdetett 30 lakásra 903 pályázat érkezett, vagyis egy-egy lakásra 30 jelentkező is volt. A döntés várhatóan a napokban megszületik, melyről a pályázókat értesítik.
A most kiírt lakások már az emelt bérleti díjon kerültek meghirdetésre. Az érdeklődés ennek ellenére sem csökkent, hiszen a bérleti díjak még így is sokkal kedvezőbbek a szabadpiacon bérbeadott lakások bérleti díjához képest. Az önkormányzati lakások bérlőinek lakhatási költsége - a bérbeadás módjától függően - nagyjából a felébe, illetve harmadába kerül az egyéb bérlők költségeihez mérten – mondta dr. Kaposváriné dr. Bornemisza Emese a Miskolc Holding Ingatlangazdálkodási Igazgatóságának lakáshasznosítási vezetője. A bérleti díj emeléshez kapcsolódóan kidolgozták az alacsony jövedelmű bérlőket segítő lakbértámogatási rendszert is, mely november 1-től vehető igénybe, és sok bérlő már élt is ezzel a lehetőséggel. Az arra jogosultaknak a lakbértámogatás összegével csökkentett bérleti díjat kell megfizetniük.
Ebben az évben az eddigi négy pályázaton 118 lakás talált gazdára, és az 1755 fő 4424 elektronikus pályázati kérelmet nyújtott be.
2021-ben is folytatódnak az e-lakáspályázatok. A tervek szerint ismét 100-120 lakás kerülhet bérbeadásra. Ehhez már előkészítés alatt áll a várhatóan február közepén kiírandó újabb pályázat anyaga.
Pályázati úton 118 darab ingatlan talált gazdára 2020-ban
Létrehozva
A Covid-19 járvány okozta nehéz körülmények ellenére, novemberben már negyedik alkalommal került sor önkormányzati bérlakáspályázat kiírására. Tavasztól az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság - a Miskolc Holding informatikusaival közösen - egy elektronikus rendszer létrehozásával kínált megoldást a miskolciaknak arra, hogy a jelentkezők a veszélyhelyzet keretei között személyes ügyintézés nélkül is egyszerűen és gyorsan be tudják nyújtani pályázatukat.
Ez is érdekelhet
A turizmus beindításáért, az elvándorlás megállításáért is dolgozik
Interjú Juhász Roland országgyűlési képviselővel.
Hét góllal kikapott a DVTK
Kézilabda: NB I/B férfi, 29. forduló: érvényesült a papírforma.
Nyárias időt hoz a hosszú hétvége
Szombaton továbbra is sok napsütésre számíthatunk a térségben, melyet csak időnként zavarhatnak meg vékony fátyol- és kisebb gomolyfelhők.
Új, ideiglenes forgalmi rend az Avason
Forgalmirend-változás lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon.