Ugrás a tartalomra

"Helyre hozzuk, biztonságossá tesszük az elhanyagolt közterületeket"

Létrehozva
Révész Péter, az önkormányzat 8. számú választókerületének képviselője összegezte az elmúlt év eredményeit.
Kép

A 2019 őszén indult önkormányzati ciklus első évében választókerületemben a legtöbb energiát a fideszes városvezetés által elhanyagolt közterületek rendebe tétele igényelte.

Út- és járdafelújítást, kátyúzást végeztünk a választókerület mellékútjain, többek között az Aulich Lajos, a Perczel Mór és a Szabadság utcában. A Városgazda Kht. segítségével teljesen megújítottuk a Görgei úti buszmegálló váróját és a buszöblét. 

A Vörösmarty utcai parkolási problémák enyhítésére már tervezési szakaszban tart egy 15-20 gépjármű befogadására alkalmas parkoló kialakítása, kivitelezésésére várhatóan 2021 első felében kerülhet sor. Ezen kívül új parkolóhelyek létesítését tervezzük a Dankó Pista, a Bihari János illetve a Perczel Mór utcákban is.

Hozzákezdtünk a Velünk a Város frakció választási programjában vállalt 10 ezer fa ültetéséhez. Első lépésben a Népkertben pótoljuk a kiszáradt, beteg illetve a rongálások áldozatául vált fásszárúakat. A virágosítás keretében virágfákat helyeztünk ki a Szabó Lőrinc sétányon, a Görgei Artúr utcában. Lakossági kérésekre új köztéri padokat telepítettünk a Vörösmarty utcai és Szabó Lőrinc úti játszóterekre, a Városgazda kapacitásaitól függően pedig hozzáláttunk egyéb padok, játszótéri elemek és közterületi bútorok cseréjéhez.

A közbiztonság javítása érdekében, a lakossági igényeket figyelembe véve, a rendészettel együttműködve megkezdtük új térfigyelő kamerák telepítési helyeinek kijelölését - első ütemben a Népkertben és környékén, továbbá a Vörösmarty utcában. Előrehaladott egyeztetéseket folytatunk a rendészet vezetőségével arról, hogy a Népkertben milyen feltételekkel biztosítsunk állandó, 24 órás rendészeti jelenlétet.

Fontos eredménynek tartom, hogy sikeresen valósult meg a történelmi Avas ill. Kis Avas csapadékvíz elvezető rendszerének kiépítése, amely révén az úthálózat is teljesen megújult. Az is elégedettségre ad okot, hogy kiköltöztettük a Népkertből a jelentős zajszennyezéssel járó Sörfesztivált. Hasonlóképpen jó hír, hogy megindultak az egyeztetések a Dr. Adorján Imre által létrehozott Miskolc Arborétum fenntartóival, hogy a nagyközönség számára is látogatható legyen. Szeretnénk ezt az egyedülálló gyűjteményes kertet is beemelni Miskolc turisztika látványosságai közé.

Tanácsnoki feladataimmal összefüggő tevékenységeim közül az állategészségügyi telep befogadó részlegének felújítását emelném ki, illetve a miskolci szociális tűzifaprogram során több mint 200 köbméter konyhakész tűzifa kiosztását. Az Y-híddal kapcsolatban lakossági és kivitelezői egyeztetéseket tartok, és folyamatosan kapcsolatban vagyok a Magyar Vöröskereszt helyi szervezeti egységével az életvitelszerűen az utcán élők és a lakosság közötti problémák megoldása érdekében.

Előkészítés alatt áll egy nagyon hasznos fejlesztésünk, a miskolciak közösségi komfortérzetét növelő "digitális Városgazda" mobilapplikáció. Ezen az internetes felüleleten hamarosan bárki fényképpel ellátott bejelentéseket tehet a kifogásolt állapotú közterületekről.

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.