Ugrás a tartalomra

Megrohamozták a boltokat a vásárlók

Létrehozva
Tömeg mindenhol az üzletekben, tapasztalhattuk az elmúlt napokban, miután Orbán Viktor kormányfő bejelentette, hogy szentestére felfüggesztik a 20 órától érvényes kijárási korlátozást – írta a Magyar Nemzet.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára felidézte, hogy a korábbi években is látványosan meglódult a forgalom a december 24. előtti napokban. Most azonban a járványügyi könnyítés hatása is megfigyelhető, az intézkedés ösztönzi a költekezést – vélekedett. Kijelentette azt is: esélyes, hogy az ünnepek előtti kiadások elérik a tavalyi szintet. Bár idén a karácsonyt megelőző időszakban visszafogottabbnak bizonyult az ajándékvásárlás, a kereskedelem „lendületben volt” – összegzett Vámos György a Magyar Nemzetnek.

December 23-án este 7 óráig tartanak nyitva az üzletek, 24-én legkésőbb délután 2-kor bezárnak, és legközelebb 27-én fogadnak újra vevőket.

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.