Karácsony van, az egyik legbensőségesebb, legszeretettebb ünnepünk. De ahogyan eddig szinte minden ebben a végtelenül nehéz és szomorú 2020-as esztendőben, most a karácsony is más, mint eddig volt. Máshogyan kell ünnepelnünk, hogy megvédjük, akiket a legjobban szeretünk, akik a legfontosabbak nekünk. Hogy megvédjük gyermekeinket, szüleinket, nagyszüleinket. A megszokottnál most kicsit távolabb, néhány háztömbnyire, utcányira, kilométernyire, de lélekben minden eddiginél közelebb. Hogy jövőre talán már újra együtt ülhessük körül az ünnepi asztalt, és ne legyenek üres székek.
Most újra kell tanulnunk ünnepelni, újra kell tanulnunk magát az ünnepet is. Újra kell tanulnunk a karácsony igazi lényegét. Ami nem néhány színes masnival átkötött, csillogó csomagolópapírral bevont doboz, új cipő, pulóver, mobiltelefon, vagy nagy képernyős tévé. Nem pénzen vett ajándék, hanem az, hogy együtt lehetünk, mindannyian, hiánytalanul… együtt a család. Ez sajnos idén sokaknak nem adatik meg. Mi lélekben velük is ott vagyunk szenteste.
Talán most nemcsak ünnepelni tanulunk újra, hanem szeretni is. Őszintén, tiszta szívvel, feltételek nélkül. Megbecsülni, amink van, megbecsülni és szeretni egymást. Mert mi most is ott vagyunk egymásnak, nemcsak a családokban, nemcsak az ünnepi fénybe öltözött otthonokban, hanem mindenhol Miskolcon, mindenhol a mi szeretett városunkban. Mert mi, miskolciak, számíthatunk egymásra. Mert mi, miskolciak egymásra számíthatunk igazán. Mint egy nagy, összetartó család. Mert azok vagyunk, ehhez nem férhet kétség. És ahhoz sem, hogy ha kell, félre tudjuk tenni a vitákat, a napi apró-cseprő ellentéteket, és össze tudunk fogni egymásért, magunkért, Miskolcért. Mert Miskolc ebben jó, mert mi, miskolciak ebben tényleg jók vagyunk. Összefogtunk akkor, amikor először kérték, hogy vigyázzunk egymásra, és amikor hosszú hetekre, hónapokra négy fal közé zárt minket a kényszerű szükség és a közös érdek, hogy így védjük meg egymást. Mi együtt voltunk a falakon innen és túl, átlépve a karanténos otthonok magányán, és bízva, bizakodva abban, hogy együtt sikerülni fog. És együtt voltunk akkor is, amikor végre újra megölelhettük egymást, és átmenetileg, még ha csak egy rövid időre is, de fellélegezhettünk abban bízva, hogy elmúlt a veszély.
Sajnos nem múlt el. De mi együtt vagyunk most is. Lélekben, szeretetben, békességben. Erősebben, mint valaha. Tudva, hogy összetartozunk, tudva, hogy számíthatunk egymásra, hogy egymásra MINDIG számíthatunk. És várva idén is a karácsony csodáját. Mert a karácsony csoda. Csoda és ígéret. A megszülető új reménység ígérete. És mi hiszünk ebben az ígéretben, hiszünk a reményben, hiszünk egymásban, a mi nagy, közös családunkban: hiszünk Miskolcban. Most, karácsonykor is, az ünnepi gyertyák és csillagszórók fényében. Mi most is együtt vagyunk.
Veres Pál
polgármester
