Ugrás a tartalomra

Takarításra és utazásra hét hosszú hétvégéje lesz idén

Létrehozva
Összesen hét hosszú hétvégét tartogat számunkra 2021: hat háromnapos és egy négynapos pihenő, illetve egyetlen munkanap-áthelyezés várható. Hogy milyen napra esik március 15-e, mikor lesz húsvét vagy hoz-e hosszú hétvégét augusztus 20-a, az a következő összeállításból kiderül.

2021-ben is kormányrendelet szabályozza a munkaszüneti napok körüli munkarendet. A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelkezése alapján idén összesen hét hosszú hétvégén pihenhetjük ki magunkat.

Az első háromnapos hosszú hétvégén már túl is vagyunk, hiszen az év első napja egyben az év első munkaszüneti napja is volt.

Március 15-e hétfőre fog esni, így a nemzeti ünnepnek „köszönhetően” egy háromnapos pihenővel kezdődik a tavasz.

Az év egyetlen négynapos hosszú hétvégéje április 2-ától 5-éig tart majd. Ekkorra esik nagypéntek és húsvét hétfő.

Május 24-e pünkösdhétfő, ami egy újabb tavaszi háromnapos hétvégét hoz.

Augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe péntekre esik. Ez lesz az év negyedik háromnapos hétvégéje.

Ezt követően novemberben lesz még háromnapos pihenő: elseje, vagyis mindenszentek napja ugyanis hétfőre esik.

Idén december 24-e pénteki nap lesz, amit két héttel korábban, december 11-én, szombaton kell majd ledolgozni.

2021-ben május 1-je és október 23-a szombatra esik, így a munka ünnepe és az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja nem jár együtt külön munkaszüneti nappal. Csakúgy, mint december 25. és 26., ezek a napok idén szintén hétvégére esnek.

Ez is érdekelhet

Hat nagy mara kölyök született a Miskolci Állatkertben
MiskolcKörnyezet
Az elmúlt időszak mozgalmasan telt a Miskolci Állatkert nagy maráinál: három anya összesen hat kölyöknek adott életet. A kicsik szépen cseperednek, egyre bátrabban fedezik fel környezetüket, és mostanra már mind a hatan láthatók a kifutóban.
Újra elindult a programsorozat
MiskolcKultúra
A szervezővel beszélgettünk a Múzsák Kertje új irodalmi-művészeti rendezvényeiről. Parázs István elmondta, kint is bent is tervezi kihasználni a lehetőséget, hogy felélessze az évekig működő sorozatot.
Képgaléria
PdyhArt24 - 24 órás alkotás
24 órás festőmaraton a pszichoszociálisan sérült emberekért
MiskolcKultúraEgészség
A PsychArt® 24 Művészeti Maraton a pszichoszociálisan sérült embereket érintő problémákra, és diszkriminációra hívta fel a figyelmet a Moravcsik Alapítvány szervezésében, ahol péntek dél és szombat dél között, kilenc városban gyűltek össze alkotók, Miskolcon a Zenepalotában.
Nagy csatában veszítettek a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I/B férfi, Piros csoport, 2026/27-es bajnokság, őszi szezon, 1. forduló.