Ugrás a tartalomra

Felülvizsgálná az egyetemek alapítványi átalakítását a Jobbik

Létrehozva
A Jobbik kormányra kerülése esetén felülvizsgálná az egyetemek alapítványi formába történt átalakítását - mondta a párt országgyűlési képviselője szerdán, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Brenner Koloman úgy fogalmazott, alapvetően nincs baj a felsőoktatási intézmények alapítványi formájával, ugyanakkor azzal nem értenek egyet, hogy az újonnan létrejött kuratóriumok minden olyan döntési jogkört elvettek az oktatóktól és hallgatóktól, amelyek a középkor óta az egyetemi autonómia részét képezik.
    
Kiemelte, a Jobbik kiáll a tudás, az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia mellett, ennek érdekében pedig javasolja az egyetemi oktatók "kiemelkedően magas" adminisztratív terheinek csökkentését, a heti óraterhek mérséklését és egy önálló oktatási minisztérium létrehozását.  
    
Brenner Koloman emellett felszólította a Fideszt, hogy hagyjon fel a "tudás- és értelmiségellenes politikájával" és juttasson több forrást az oktatók bérelemelésére, a hallgatók juttatásainak emelésére, valamint a kollégiumi és egyéb infrastrukturális beruházásokra.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Új, ideiglenes forgalmi rend az Avason
Miskolc
Forgalmirend-változás lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon.
Éjszakai kincsvadászatra invitálnak Miskolcon
Miskolc
Jön a Night Shopping a MÚK-ban.
Felújítják az autóbusz-megállót
Miskolc
Ideiglenesen más helyen állnak majd meg a járatok.