Ugrás a tartalomra

Célegyenesben a Diósgyőri vár fejlesztésének második üteme

Létrehozva
Egyévnyi folyamatos egyeztetésnek, tárgyalások egész sorának és a kormányzati megvonás pótlása miatt, az önkormányzat által biztosított másfélmilliárd forintos önrésznek köszönhető az, hogy a Diósgyőri vár fejlesztése végül rengeteg nehézség és akadály után célegyenesbe ért decemberben, amikor a Magyar Közlönyben megjelent a projekt második ütemének elindítását lehetővé tevő 10,2 milliárdos támogatás fizetési ütemezéséről szóló kormányhatározat.

Veres Pál polgármester és a projekten dolgozó csapata a Diósgyőri vár fejlesztésével kapcsolatos egyeztetéseket azonnal a választások után megkezdte annak érdekében, hogy a projekt a tervezett ütemezéssel, a tervezett költségeken belül és határidőre megvalósulhasson. A munka azonban nem indult zökkenőmentesen, a korábbi városvezetés késlekedése miatt ugyanis már a beruházás előkészítő szakaszában jelentős csúszás keletkezett, erre hivatkozva pedig a kormányzat négy hónapnyi gondolkodás után döntött úgy, hogy másfél milliárd forintnyi támogatást visszavon a vár rekonstrukciójától.

Ezek után a városvezetés és a kormányzat közötti egyeztetéseket az önkormányzat igyekezett felgyorsítani. Veres Pál polgármester többször is tárgyalásokat kezdeményezett és egyeztetett az ügyben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, Gyopáros Alpárral, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztossal és Greinstetter Balázzsal, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkárával.

Levélváltások tucatja következett, a kormányzat azonban a korábban már megítélt támogatás kifizetését ahhoz kötötte, hogy az esetleges uniós forrásvesztésre hivatkozva általa elvont másfél milliárdot a város önrészként tegye hozzá a projekthez. Ehhez azonban a korábbi városvezetéstől megörökölt milliárdos hiány, a koronavírus miatti elvonások, bevételkiesések és a védekezés tetemes költségei miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormányzatnak a közgyűlés jóváhagyására volt szüksége. A képviselők döntöttek, és a város vállalta az önrész biztosítását, amit sajnos csak hitelből lesz képes előteremteni.

Ezzel elhárult az utolsó akadály is a kormány és a miskolci városvezetés megegyezése elől, és a kormányzat képviselői jelezték Veres Pál polgármesternek, hogy készek a támogatás folyósítására. Az önkormányzat és a holding szakemberei az időközben szükségessé vált módosításokat tartalmazó dokumentumcsomagot összeállították és továbbították azt a megfelelő kormányzati szerveknek.

Az egy évnyi kitartó, minden feltételt teljesítő munka, és a miskolci városvezetés szakembereinek erőfeszítései december közepére értek be, a Kormány döntött, és a Magyar Közlönyben megjelent a kormányhatározat, amely a források biztosításáról és folyósításáról szól. A három évvel korábbi kormányhatározat szerint 6 milliárd forintot már 2019-ben megkapott volna a város, a maradék összeget pedig 2020-ban, az új határozat szerint viszont hatmilliárd forint 2020 utolsó napjaiban érkezett meg az önkormányzat számlájára, a fennmaradó rész pedig 2022-ben várható.

Veres Pál, Miskolc polgármestere a karácsonyi díszbe öltözött Szent István téren jelentette be, hogy 2021 elején végre megkezdődhetnek a várfejlesztés második ütemének munkálatai. 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.