Ugrás a tartalomra

Varga Andrea: Minőségi tereket nyitunk a miskolciaknak

Létrehozva
Varga Andrea alpolgármester, a 18. számú egyéni választókerület képviselője összegezte az elmúlt év eredményeit.

A választásokat követően kiemelt hangsúlyt fektettem a körzetben lévő intézményekkel, civilszervezetekkel való kapcsolatfelvételre. A folyamatos kapcsolattartás a járványügyi veszélyhelyzet alatt is eleven maradt, ennek köszönhetően figyelemmel kísértem a védőeszközökkel, fertőtlenítőszerekkel való ellátottságot, szükség esetén pótlásukról intézkedtem.

Rendszeresen szerveztük a képviselői fogadóórákat, amelyeken közel nyolcvan kerestek fel közösséget érintő vagy személyes jellegű kérdésekkel. Az ügyek csaknem felét sikerült rövid időn belül megnyugtatóan kezelni, a képviselői fogadóórákon munkámat a Mi, diósgyőriek civil közössége is segítette.

Számos lakossági utcafórumon találkoztam az adott területen élőkkel. A többnyire egy-egy téma köré rendezett, bejárással, helyszíni problémafelvetéssel szervezett események elsődleges célja minden esetben a megoldások keresése volt. Talán legfontosabb a Tündérkert környéki utcákon kialakult tarthatatlan parkolási helyzet miatt összehívott utcafórum volt. A probléma kezelése a Haller és a Tópart utca esetében sikeresen megtörtént, a Tokaji Ferenc utca közlekedési helyzetének megoldása folyamatban van. Itt egyelőre utcai szemétgyűjtők kihelyezésével és a gyalogoshíd felújításával javítottunk a közterületeket használók komfortérzetét.

Kép
Varga Andrea szerint szükség van az erőteljes lakossági összefogásra. | Fotó: Végh Csaba

Lakossági fórumok keretében tájékozódtam a közösségi közlekedés anomáliáiról, amelyek a járványhelyzetben, illetve annak feloldása után alakultak ki. A Berekaljára az MVK Zrt. vezetőivel és a menetrendtervező munkacsoporttal közös bejárást szerveztem, hogy megismerjék az itt élők közlekedési nehézségeit. Ezt követően lakossági fórumon egyeztettük az őszi menetrendi javaslatokat. A megbeszélések eredményeként a szakemberek elfogadták a 9-es autóbusz útvonalának meghosszabbításával kapcsolatos lakossági ellenérveket.

A Honfoglalás parkban kicseréltük a pihenőpadokat, új szemétgyűjtőket helyeztünk el, és elvégeztük a játszótér karbantartását. Zárhatóvá tettük a játszóteret és a szülői közösség egyik tagja felvállalta az elkerített terület rendszeres zárását-nyitását is.

Nyáron a közterületeken lévő játszóterek felmérését is elvégeztük. Sajnos számos játszóeszközt veszélyesnek vagy javíthatatlannak minősítettek a szakemberek, ezeket fokozatosan elbontottuk. A pótlásuk megkezdődött, azonban várhatóan több évet vesz majd igénybe teljes cseréjük. Hasonlóan rossz állapotban van a körzetben lévő óvodák kültéri játszóeszközeinek jelentős része, ezért ezek pótlását elsőként kezdtük meg.

A Csavar utca végén zajló jelentős földmunka miatt a jogszerűség és a kialakult balesetveszélyes helyzet kivizsgálása céljából hatósági bejelentéseket és ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tettem. A vízügyi hatóság azonnal leállította a munkavégzést, a bányahatóság vizsgálatot indított, majd a rendőrség is nyomozást kezdett az ügyben. Az intézkedések révén sikerült elkerülni a helyzet további romlását, és megakadályozni, hogy hasonló felelőtlen munkavégzés kezdődhessen bárhol a városban.

A szelektív hulladékgyűjtők mellett illegálisan lerakott hulladék elszállíttatása állandó harcot jelent a körzet területén. Szükség lenne az erőteljes lakossági összefogásra, hiszen a hulladéklerakók felszámolására kiadott összegek a közterületekre fordítható anyagi forrásainkat csökkentik - az illegális szemét elszállítása helyett járdákat, játszótereket, parkolókat építhetnénk. Sajnos az utcán elhelyezett szemét közegészségügyi veszélyt is jelent, e kritikus helyeken rágcsálóirtásokra is szükség volt, amelyek mind eredményesek voltak.

Az utóbbi időkben szélsőségessé vált időjárás következtében kialakuló esőzések elsősorban a csapadékvíz elvezetésének hiányosságaira hívták fel a figyelmet. A legsúlyosabb problémát a zúzalékolt utakon tapasztalhatjuk, ezeken idén többször kellett sürgős javításokat végezni. Legsürgetőbb beavatkozásra a Mária és Csavar utca területén volt szükség, de a Pecérvölgy és az Előhegy dűlő útjainak javítására is sort kerítettünk.

Diósgyőri képviselőtársaimmal együttműködve létrehoztam egy szakmai munkacsoportot, melynek feladata a Diósgyőri Strandfürdő lehetséges újranyitásának megvizsgálása. A műszaki lehetőségek felmérésén túl a külső szakértők a finanszírozási kérdéseket is áttekintik, a döntéselőkészítő anyag hamarosan elkészül. Bízom benne, hogy ezzel hozzájárulhatok Diósgyőr ikonikus szabadtéri fürdőjének újraélesztéséhez.

A választókörzetem területén két jelentős fejlesztés zajlik. A II. János Pál pápa teret decemberben adták át, ésépül a Blaha Lujza utca – Nagy Lajos király útja közötti park is. Ezen túl egy felnőttkondi-park fejlesztésére vonatkozó projekt előkészítése is folyamatban van a Pálosok parkja mellett, ahol rendszeresen tartottam helyszíni ellenőrzéseket, kapcsolatban vagyok a kivitelezővel, a projektmenedzserrel és a műszaki ellenőrrel. E közterületi fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan magas szakmai színvonalon kivitelezett, mindannyiunk örömére szolgáló és rekreációnkat segítő új terekkel fogunk gazdagodni.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Új, ideiglenes forgalmi rend az Avason
Miskolc
Forgalmirend-változás lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon.
Éjszakai kincsvadászatra invitálnak Miskolcon
Miskolc
Jön a Night Shopping a MÚK-ban.
Felújítják az autóbusz-megállót
Miskolc
Ideiglenesen más helyen állnak majd meg a járatok.