Ugrás a tartalomra

Velünk a város: Takarékos városvezetés, büntető Fidesz-kormány

Létrehozva
A Velünk a Város frakciószövetség felszólítja a kormányt a Miskolc működtetésétől elvont források visszapótlására - írja közleményében a képviselőcsoport.

Hogy mit jelenthet a választópolgárok számára a Fidesz korrupcióra, hűbéri klientúrarendszerre épített pazarló rendszerétől való szabadulás, azt pontosan mutatják Miskolc város gazdálkodásának friss adatai.

A demokrácia, a jogállamiság és az átláthatóság értékeit képviselő Velünk a Város frakciószövetség Veres Pál polgármesterrel 2019 októberben kapott megbízást a miskolciaktól a város vezetésére. Az első évek adatai igazolják a takarékos városirányításra vonatkozó ígéretük teljesülését. Mindössze tíz hónap kellett ahhoz, hogy az új városvezetés félmilliárd forintot takarítson meg elsősorban annak köszönhetően, hogy felszámolta a Fidesz közpénzeket korlátlanul és gátlástalanul lenyelő rendszerét.

Veres Pálnak és munkatársainak - a frakciószövetség képviselőinek támogatásával - a 420 millió forintot meghaladó összeget úgy sikerült megtakarítani, hogy a város működtetésének színvonalán emelni tudtak és a fejlesztések is folytatódtak. A megtakarítás kiemelten érintette a polgármesteri hivatalt és az önkormányzatot, amelyet az elmúlt tíz évben a Fidesz szabad prédaként bocsátott kegyeltjei részére. Az előző városvezetés egy futballcsapatnyi polgármesteri biztost foglalkoztatott, a járandóságuk évente elérte az 50 millió forintot. Az új városirányítás a Fidesz politikai tanácsadóival együtt kisöpörte a kormánypárt városházi kifizetőhelyeit, amelyek a miskolciak számára több tízmilliós terhet jelentettek évente.

Természetesen a takarékoskodás a városirányításában is érvényesült, kevesebb lett az aljegyzői, főosztályvezetői tisztség, az alpolgármesterek számát egyre csökkentettük. A polgármesteri hivatal működési költségeit a szervezeti struktúra ésszerűsítésével, a felesleges vezetői és tanácsadói pozíciók megszüntetésével, a párhuzamosságok felszámolásával, bürokráciacsökkentéssel is mérsékeltük. Összehasonlításképpen: 2019 októberében a bérköltségek 177 és félmillió forintot tettek ki, ami 2020 novemberében mindössze 157 millió forint volt. A polgármesteri hivatal havi 20 millió forintos megtakarításai mellett a város önkormányzatát 210 millió forinttal olcsóbban sikerül működtetni.

2020-ban is folytatódott a takarékos, a nyitott városháza programhoz igazodó átlátható városműködtetés. Miskolc a koronavírus járvány negatív hatásait is elviselte volna, ha nem lép fel a kormány, hogy a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva tartós gazdasági válságba sodorja városunk. Különböző intézkedéseivel 4 milliárd forintot vett el a miskolciaktól, ezek pótlására nem maradt elegendő belső forrás.

Már az év elején világosan látható, hogy ez az elvonás a város eddig megszokott normális működtetését teszi lehetetlenné 2021-ben, ezért a Velünk a Város frakciószövetség felszólítja fel a kormányt, hogy teljesítse az önkormányzatok egyedi forráspótlására szóló ígéretét. Elvárjuk, hogy amennyiben felelősséget érez Magyarország valamennyi, köztük a Miskolcon élő állampolgárokért is, a szavát betartva gondoskodjon a város mindennapi működéséhez szükséges források biztosításáról - zárul a frakció közleménye.
 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.