Ugrás a tartalomra

Kimondta első szavait a kis Zsombi

Létrehozva
Az orvosok korábban azt jósolták, hogy a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő kisfiú nehezen tanul majd meg beszélni, de Zsombi erre nemrégiben rácáfolt.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A kisautó tologatása már egyre jobban megy Zsombinak. A kazincbarcikai kisfiú anyukájával tornázik minden nap, a járvány miatt nem tudnak most gyógytornára járni. A legapróbb dolgok is sokat számítanak. Gerincvelői izomsorvadása miatt Zsombinak azt jósolták, hogy az átlagtól eltérően, sokkal később, és nehezebben tanul majd meg beszélni. Zsombi viszont már most kimondta az első szavakat: az „apa” kifejezetten jól megy neki.

És egyre elevenebb is, szereti hallatni a hangját, egyre többet mocorogna, de erre nincs lehetősége, mert az SMA legsúlyosabb, 1-es típusában szenved. Gerincvelői izomsorvadása a mindennapi torna mellett is nagyon sok nehézség elé állítja. Édesanyja, Szabina azt vette észre, hogy kezdi érezni a határait, és nem tetszik neki, ha valami nem sikerül. – Ahogy okosodik, nő, úgy lesz egyre több igénye arra, hogy jobban mozogjon – tette hozzá.

Kép

Zsombi gyógykezelése 730 millió forintba kerül. Segítségével teljes értékű életet élhetne. A szükséges összegből eddig már több mint 500 millió forint gyűlt össze. Az idő viszont vészesen fogy, a kezelést legkésőbb szeptemberben meg kellene kezdeni.

– Ez lenne az utolsó határidő, de az már nagyon necces, a határon van nagyon, illetve nem is biztos, hogy olyan jó eredményeket érnénk el, mintha a legkorábbi időpontban meglenne a kezelés. Minél korábban kezdjük el, annál hatásosabb – hangsúlyozta Burinda-Szűcs Szabina.

Zsombinak október 22-én lesz a második születésnapja. A gyógykezelést pedig minél hamarabb meg kell kapnia, mert ahogyan fejlődik, egyre nehezebben épül majd be szervezetébe az a gén, ami megtanítja a testét, izmait a helyes működésre.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.