Ugrás a tartalomra

Rangos szakmai elismerés az MKK-nak

Létrehozva
„Minősített Közművelődési Intézmény Címet” nyert el a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán. A díjat a magyar kultúra napján, január 22-én, online vehette át a társaság ügyvezetője, Novák Irén Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól.
Kép
Fotó: Tóth György

A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. a művelődő közösség, rendezvény és tábor tevékenységek eredményes ellátása terén ért el kiemelkedő teljesítményt. – A Minősített Közművelődési Intézmény cím továbbra is arra ösztönöz majd bennünket, hogy felhívjuk a figyelmet a valóban értékesre, és segítsük annak létrejöttét – hangsúlyozta Novák Irén ügyvezető az online díjátadón. – Hisszük, hogy a kultúra minden időben megtalálja a helyét és a szerepét a mindennapjainkban, és jót tesz a lelkünknek. A díj három évre szól, és nagy elismerés, mert országosan csak kilencet oszt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma két auditor felterjesztése alapján. 

Az elmúlt két évben a társaság dolgozói hosszas előkészítő munkát végeztek a sikeres pályázat érdekében, négy munkatársuk pedig közművelődési kiválósági modell képzésen is részt vett. Új gyakorlatokat hoztak létre a minőségirányítás kritériumainak megfelelő magas szintű szakmai munka végzéséhez. Új vállalatirányítási rendszereket vezettek be, folyamatosan vizsgálták, elemezték. 

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott, most látszik, hogy a kultúrának nem csupán szórakoztató, de léleknemesítő, gyógyító, a nehézségeken átsegítő szerepe is van az emberek életében. – Önök helyt álltak a nehéz időkben: a kimagasló szakmai munka mellett képesek voltak olyan hozzáadott értékeket is felmutatni szakterületükön, amelyek meghatározóak és jövőformáló erővel bírnak nemzeti kulturális életünk számára. Meggyőződésem, hogy az elismerés egyben a példamutatás felelősségével is jár. A jövő nemzedékei elé büszkén állíthatjuk az Önök áldozatos, teremtő, közösségformáló szakmai munkáját, amely most elismerésre méltónak találtatott – mondta a politikus a díj átadásakor.

MKK díj kitüntetett

A Minősített Közművelődési Intézmény Cím azoknak a közművelődési intézményeknek adományozható, amelyek a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő munkát végeznek. Az elbírálás során figyelembe veszik a minőségfejlesztési alapelveket, a megfelelő önértékelést, az elért eredményeket és a hozzáértő menedzselést. A pályáztatás legfontosabb része pedig a helyszíni szemle, ahol ellenőrzik az önértékelési adatok megalapozottságát, a követelmények teljesítését.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.