Ugrás a tartalomra

Egyedülálló a Földes szellemisége – könyv jelent meg a gimnáziumról

Létrehozva
Szabó Istvánné nyugdíjas történelem-tanárnő ír a harmincas évekről és a Földes Ferenc nevét viselő gimnázium történetéről.
Kép
Forrás: facebook.com

Csak kétszáz példányban jelent meg a Hírét növeljék jövő nemzedékek (fejezetek a Földes Ferenc Gimnázium múltjából) című könyv. A kötetet egy nyugdíjas tanárnő írta, aki huszonhat évig tanított az iskolában magyart és történelmet. – Sok intézményben dolgoztam már előtte, de a Földes szellemisége egyedülálló. Kiemelkedő a tehetséggondozásban, nagyszerűek a kollégák és a diákok is. Nagyon büszke voltam arra, hogy itt dolgozhatok. Minden reggel örömmel, mosollyal mentem be munkahelyemre. Történelemtanárként azonban hiányoltam a hozzáférhetőséget az intézmény múltjához. Két éve nyugdíjasként is vissza-visszajárok, élő kapcsolatom van továbbra is az iskolával, diákjaim most fognak érettségizni. Az motivált a könyv megírásában, hogy átadjam kutatásaim eredményeit a régi és a jelenlegi földesistáknak. Olyan különleges tárgyi emlékek álltak a rendelkezésemre, mint egy harmincas évekbeli cserkésznapló, amit kézzel festett képekkel illusztráltak, valamint a legrégebbi osztálykrónika, 1934 és 1938 közötti évekből – mondta Szabó Istvánné

Földes könyv

A könyv a Földes Ferenc Gimnázium 460 éves történetének néhány érdekes epizódjával ismerteti meg az olvasót. Két nagy múltú iskola egyesítésének históriáját foglalja össze az első írás. Követhetjük az iskolaalapító, Kelemen Didák életútját, az alma mater építéstörténetét. Kiderül, hogy a történelmi sorsfordulók idején működött itt hadikórház, légvédelmi központ, postahivatal, de egyetemi campus is. Az iskola erkélyén egykor Szent Imre szobra állt, cserkészcsapata kiválóan működött. Régi ballagások szertartásrendje elevenedik meg az évkönyvek segítségével. Megemlékezik a holokauszt diákáldozatairól, megismerhetjük az iskola névadóinak példaértékű életpályáját. Megtudhatjuk, mi történt az intézményben 1956-ban. Divattörténeti írás ismerteti az iskolai egyenruha változásait. A gimnázium jelképeit, emléktábláit és diákújságait is bemutatják az esszék. Régi osztálykrónika idézi fel a hajdani diákok mentalitását, értékrendjét, mindennapjait, majd egy kiváló osztály bemutatása zárja a könyvet.

A cikksorozatot tartalmazó kötetet a Földes Ferenc Gimnázium Öregdiák Egyesület forgalmazza, Facebook-oldalukon lehet jelezni a vásárlási szándékot.

Ez is érdekelhet

26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson csütörtökön
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A következő hetekben forgalomkorlátozásra kell számítani Miskolc belterületén
Miskolc
A Magyar Közút teljes miskolci munkaterületén várhatóan október 12-én fejeződnek be a munkálatok, ezt követően megszűnnek az útfelújításokhoz kapcsolódó korlátozások.
Miskolcon is a magasba emelik a gyerekeket
MiskolcBelföldÉletmódEgészségSzabadidő
Családi délelőtt várja a miskolciakat szombaton a Gárdonyi Művelődési Ház parkjában. A „Gyerekek a magasban!” programhoz idén is csatlakozik a város.
Képgaléria
A Golgota gyülekezet új imaházának alapkőletétele
Új imaháza alapkövéért adott hálát a Golgota gyülekezet
MiskolcEgyház
Hálaadó istentiszteleten köszönték meg Istennek és adományozóiknak a bővülés és egy új imaház építésének lehetőségét vasárnap, a miskolci Golgota Keresztény Gyülekezet tagjai és vendégeik.