Ugrás a tartalomra

Egyirányúsítják a Mikes Kelemen utcát

Létrehozva
A Mikes Kelemen út egyirányúsítása az Aulich utca irányából, fentről lefelé – ezzel a megoldással az ingatlanok előtti várakozás lehetősége megmarad továbbra is, valamint a járművek szembe találkozása által fennálló vitás és balesetveszélyes helyzetek megszűnnek.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Városüzemeltetési és Műszaki Osztálya felülvizsgálta a Mikes Kelemen utca forgalmi rendjét. Ennek nyomán megállapította, hogy az utcában parkoló gépkocsik akadályozzák a forgalom folyamatosságát, balesetveszélyes helyzetet teremtve ezáltal. A probléma megoldására két lehetőséget dolgoztak ki a városházi szakemberek.

Az útszakasz mindkét oldalán a gépjárművel történő várakozás korlátozása, vagy a Mikes Kelemen út egyirányúsítása az Aulich utca irányából, fentről lefelé.

Az elsőnek is van előnye: az útszakasz forgalma akadálymentes lesz a járművel közlekedők részére. Viszont mivel a szakaszon található ingatlanok előtti várakozás elveszti korlátlanságát, így az ott lakók nagy része a második lehetőséget preferálta.

Végül úgy döntöttek, kísérleti jelleggel, január 25-től bevezetik az új forgalmi rendet, amit folyamatosan vizsgálnak, és ami az első egy hónap tapasztalatainak figyelembevételével válhat véglegessé.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.