Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: lenne mire költeni az elvont pénzeket

Létrehozva
Patakmedrek kotrására, a művelődési házak, a Nyári színház tetőszerkezetének felújítására is lehetne fordítani a kormány által elvont pénzeket a Velünk a Város frakció szerint.

Hejőcsabán, a Hejő-patak mellett tartottak sajtótájékoztatót pénteken a várost vezető frakciószövetség tagjai. A helyszínválasztás nem véletlen: Hegedűs Andrea szerint például a miskolci árvízvédelmi fejlesztésekben jobb helye lenne azoknak a forrásoknak, amiket a Fidesz-kormány járvány elleni védekezés címén elvon a megyei jogú városoktól.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

– Az elmúlt egy évben csaknem 4 milliárd forintot vettek ki a miskolciak zsebéből. A legnagyobb szelete ennek az iparűzési adóbevételek lefelezése volt, körülbelül 1,9-2 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhattunk. Ebből a pénzből például rendbe lehetne tenni a Hejő- és a Pece-patak medrét, vagy a Szinván ki tudnánk építeni a mederszelvényeket Diósgyőr és Alsó-Hámor között. De a csapadékvíz elvezetése is megoldható lenne Hejőcsabán, Görömbölyön, Martinkertvárosban és Szirmán – sorolta a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese.

Véleménye szerint a kormány büntetőhadjáratot folytat a Fidesz-KDNP-t 2019-ben leszavazó városok és lakóik ellen. A politikus szerint fel kell lépni „a demokrácia védőbástyái”, az önkormányzatok megsarcolása ellen. És erre jó alkalom lesz a 2022-ben esedékes országgyűlési választás.

Kép

Szopkó Tibor (Velünk a Város) önkormányzati képviselő szerint is furcsa, hogy mialatt az önkormányzatoktól mintegy 100-150 milliárdot elvont, addig például a magyar motorsportfejlesztésekre 20 milliárdot költött a kormány járványidőszakban.

– Az elvont pénzeknek valóban lenne helye a miskolci önkormányzatnál, a miskolci embereknél, elég csak a közelben található Gárdonyi Művelődési Házra gondolni, ami elég rossz állapotban van – mondta a kulturális és sportbizottság elnöke. – Az Ifiházra, az Adyra, a Vasas művelődési házra szinte azonnal el lehetne, sőt el is kellene költeni 4-500 millió forintot. A kiállítótermek, múzeumok állapotának javításában nagyságrendileg 3-3,5 milliárd forinttal kellene beavatkozni. Arról nem is beszélve, hogy a Nyári színház szintén évek óta felújításra szorul.

Kép

Szopkó Tibor azzal zárta, az elvonások mellett nehéz működni. – A frakció képviseletében azt követeljük tehát a kormánytól, hogy adja vissza a miskolciaknak a várostól elvont pénzeket, és fejezze be végre az önkormányzati szektor módszeres, szisztematikus tönkretételét.

Ez is érdekelhet

Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.
Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatója_Fotó: Mocsári László
Több mint szlogen: így működik egy város
MiskolcKultúra
Nem a hangzatos szlogenek, hanem a mindennapi élmények mutatják meg igazán, mennyire működik jól egy város – erről is szó esett Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatóján.
Miskolcon egyeztettek a könyvtárak jövőjéről
Miskolcon egyeztettek a könyvtárak jövőjéről
MiskolcKultúra
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár adott otthont a könyvtári stratégiáról szóló szakmai műhelynek, melyben négy megye könyvtárosai vettek részt.