Ugrás a tartalomra

Miskolci tűzoltó az ország legjobbjai között

Létrehozva
Bódi Zoltán lett az Év Tisztje hatósági kategóriában.

Megjelent a Katasztrófavédelem 65. elektronikus lapszáma, amelyben  Bódi Zoltán, miskolci tűzoltó alezredesről is írnak, akit 2020-ban az év tisztjének választottak hatósági feladatokat ellátók kategóriában.

Az országos katasztrófavédelmi főigazgató évről évre nevesíti az ország legjobb teljesítményt nyújtó szervezeteit, munkatársait, az elismerést eddig a szokásos évértékelő állománygyűlésen kapták meg az arra érdemesek - írja az esemény kapcsán a katasztrofavédelem hivatalos honlapja. Idén a rendezvény a virtuális térbe költözött, ezért a díjazottak a megyei igazgatóságokon a központi, illetve területi szerv vezetőjétől vehette át az elismerést.

Hatósági kategóriában Bódi Zoltán tűzoltó alezredesnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályvezetőjének adományozták az Év Tisztje címet. Bódi Zoltán portréját az elektronikus folyóirat 11. oldalán tudják elolvasni.

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.