Ugrás a tartalomra

Nagykövet lett a kolléganőnk

Létrehozva
Hobbiból munkája lett a posztolás Spilman Nórának. A Miskolc TV műsorvezetőjét nagykövetének nevezte ki egy évre a Neutrogena. Mintegy száz jelentkezőből választották ki kollégánkat.
n

Tavaly év végén hirdetett meg a Neutrogena egy pályázatot, amiben a szépségápolási márka magyarországi nagykövetét keresték.

– Egy olyan tartalomkészítőnél láttam meg a felhívást, akit Instagramon követek – mondta el Spilman Nóra. – Amikor elolvastam, hogy milyen emberre van szükségük, azonnal magamra ismertem. A pályázatra december 31-éig egy kétperces vágott videót küldtem be, amiben bemutatkoztam és elmondtam céljaimat. Januárban egy online interjúra hívtak, majd ezután derült ki, hogy engem választottak – mondta, hozzátéve, jövő február 15-éig szólnak feladatai: rendszeresen posztolnia kell a közösségi médiában a márkával kapcsolatban, amit egyébként is szeret és használ, emellett rendezvényeken, fotózásokon is részt kell vennie.

Kollégánktól nem áll távol a közösségi médiafelületek kezelése, hiszen több éve hobbiszinten foglalkozik ezzel.

– Nagyon örülök a lehetőségnek, mert emiatt úgy érzem, beért a munkám, amit valójában kedvtelésből végeztem már évek óta. Elkezdtem vágni a tévézés hatására, rendszeresen posztolok a Facebookra és 2018-tól aktívabban az Instagramra is. Emellett YouTube-csatornám is van egy éve. Ráadásul még húszévesen a modellszakmába is belekóstolhattam Milánóban – tette hozzá a nagykövet.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.