Ugrás a tartalomra

Újabb ellenőrzést tartottak az Újgyőri főtéren

Létrehozva
Nyugodt nap volt, az önkormányzati rendészet munkatársainak főként a buszvégállomáson kötelező maszkviselésre kellett felhívniuk az emberek figyelmét. 
Kép
Fotók: Mocsári László

Csütörtök délután a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) munkatársai ismét ellenőrzést tartottak a város egyik legproblémásabb részének tartott Újgyőri főtéren.

Kép


- Megígértük, hogy gyakoribb lesz a rendészeti jelenlét a városrészen – emlékeztetett a korábbi célkitűzésre Vincze Csaba, a MIÖR igazgatója, aki szerint elsősorban a kisebbrendű jogsértések gyakoriak a területen.

Kép

- Kollégáim folyamatosan járőröznek az Újgyőri főtér környékén, ennek ellenére néha szükséges, hogy nagyobb erővel jelenjünk meg, és megpróbáljunk minden olyan jogsértést megelőzni, vagy ha kell, megszakítani, amelyek az önkormányzati rendészet hatáskörébe tartoznak, és megtenni a kellő intézkedést.

Kép

A mostani ellenőrzéshez a rendőrök is csatlakoztak, emellett a rendészet egy kutyás járőrt is kivezényelt a terepre, ahol a fő gondot a szemetelés és a hajléktalanprobléma jelenti. A mostani azonban szerencsére csendes délutánnak bizonyult.

Kép

- Viszonylag kevés intézkedést kellett folytatnunk. Mindössze tíz esetben hívták fel a kollégáim a buszvégállomáson tartózkodók figyelmét a maszkviselés vonatkozó szabályainak betartására, egy esetben pedig tiltott közterületi szeszesital-fogyasztás miatt intézkedtek. Az elkövetővel szemben szabálysértési eljárás indul – foglalta össze az ellenőrzés tapasztalatait Vincze Csaba.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.