Ugrás a tartalomra

Akkor és most... - Városház téri részlet

Létrehozva
A Széchenyi utca és a Városház tér néhány épületét, valamint a mai polgármesteri hivatalt ábrázolja a körülbelül százéves képeslap.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

Az utca jobb oldalán látható annak a három épületnek az egyike, melyet a mai Pátria üzletház építése miatt bontottak le. Mellette a jelenleg romos, de rövidesen új életre kelő szállodaépület látható, mely 1894-ben épült Adler Károly tervei alapján. Az eklektikus stílusú épületben korábban folyamatosan szálloda működött, de a neve többször változott: volt „Szálloda a Magyar Koronához”, „Korona Szálló”, „Kossuth Szálló” és végül „Avas Szálló” is. Baloldalt a Diószeghy-ház és a Steinfeld-ház látható. A kép készültekor mindkét épület egyemeletes, második emeletüket az 1988-89-es rekonstrukció és emeletráépítés során kapták meg. A képeslap felvonultatja még – szintén második emelet nélkül – a néhány hete bemutatott Erzsébet téri sarokházat, melyben korábban az Aranyszarvas Patika működött, látható a Városháza épülete, és az 1817-1820 között felépült belvárosi evangélikus templom tornya is.

Kép
Fotó: Mocsári László

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Családi napot tartottak, tanodát nyitnának a Vasgyárban
MiskolcOktatásSzabadidő
A nemrégiben alakult Miskolci Tettre Kész Oktatást Segítő Egyesület családi és gyermeknappal nyitott.
Medárd napja van, ma kiderül, milyen időnk lesz a következő 40 napban
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A legismertebb magyar időjárási regula szerint ha június 8-án, azaz Medárd napján esik az eső, akkor a következő negyven napban is esős, borongós idő várható. Ha viszont ezen a napon süt a nap és száraz az idő, akkor a hagyomány szerint negyvennapos szárazság és meleg köszönt be.
Új munkahét, folytatódik az útfelújítás Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Éremeső a Népkertben
MiskolcSport
Családi sportnap: reggeltől estig tartó programot szervezett a Miskolc Népkert Volán Sportegyesület.