Ugrás a tartalomra

Népkerti futókör: a civil ötlet most valósággá válhat

Létrehozva
Kép
fotó: Juhász Ákos

A Népkert, a borsodi megyeszékhely egyik kedvelt, népszerű helye, kikapcsolódás, sportolás, vendéglátás tekintetében egyaránt. Ezért is foglalkoztatja mind a civil szerveződéseket, mind az önkormányzatot, hogyan lehetne fejleszteni a parkot, hogy ismét valamikori fényében ragyoghasson, kiszolgálja az oda látogatók, ott sétálók, pihenni, illetve feltöltődni vágyók igényeit. Ennek keretében hívta életre Barkóczi István a Népkerti Kerekasztalt, olyan tagokkal, akik mind tenni akarnak a városrészért. A kerekasztal javaslatai mellé tavaly a városházi vezetés is odaállt.

Könyvtár, irodaház, sportcsarnok, étterem, azaz vállalkozások, intézmények, egyesület és alapítvány is akad a szerveződés létrehozói között. Miskolc legnagyobb zöldterülete a tét, ahová mindenki szeretné, hogy még többen járjanak, ugyanakkor a fenntartása, közterületi rendje és biztonsága is garantált legyen. Mint emlékezetes, a legutóbbi évtizedben-évtizedekben bizonyos fesztiválok, sőt, a hivatalos városi Majális is oda került – bár ezek legalább annyi városlakó nemtetszését váltották mi, mint amennyien örömmel fogadták. (A városvezetés már tavaly is fontolgatta, hogy a május elsejei rendezvények legyenek ismét a Csanyikban, de a járványhelyzet miatt nem nyílt lehetőség a majális megszervezésére.)

A Népkerti Kerekasztal első kezdeményezései között az úgynevezett futókör kialakításának ötlete bizonyult a legéletképesebbnek. Sokan tudják, a városrész a miskolci sporttörténet fontos színtere, szinte bölcsőjének tekinthető, hiszen számos egykori egyesület itt alakult, itt tartott fent pályát, csarnokot. (Ennek emlékét mára jószerével csak a szomszédos Volán-pálya léte őrzi.) Talán ennek is betudható, hogy a park területe a futni, kocogni vágyók elsőszámú terepe lett a belvárosban. Egy modern futókör kiépítése ezt a folyamatot támogatná, erősítené.

A kezdeményezés mögött állók – így mindenekelőtt a Maradj Miskolcon Alapítvány és Technika Háza – tavaly az új városvezetést is megkeresték a témával. Az egyeztetés eredményes volt, az önkormányzat felvállalta a projektet. A felek megfogalmazták reményeiket: a majdani kivilágított futókör miskolciak ezreit vonzhatja majd a parkba,. A közvilágítás fejlesztése egyben a közbiztonság ügyét is szolgálná.

A témában megindult együttműködést és egyeztetéseket, ahogy annyi minden más ügyet is a közélet színterein, a koronavírus-járvány valamelyest lelassította, megnehezítette a legutóbbi időszakban. Ettől függetlenül a beruházás előkészítése megindult, és a miskolci önkormányzat pályázatot készített, amelynek elbírálása jelenleg még folyamatban van.

Hiszen, idézve a 2020 nyarán lezajlott ankét egyik fontos megállapítását, „ha pontosan meg tudjuk fogalmazni a célokat, a fejlesztési irányokat, akkor megtaláljuk ezekhez a megfelelő partnereket, támogatókat is, és már akár rövidtávon is újra fontos központjává válhat Miskolcnak a Népkert – ahol jól érzik magukat az emberek”. Hozzátéve, „ez a méretű Népkert egyszerűen kicsi egy ekkora városnak, tehát bár abban egyetértés van, hogy meg kell tölteni attrakciókkal a közparkot, de pont a nagysága miatt jól meg kell válogatni azokat”.

A Covid járvány előtt már volt egy sikeres futóverseny, Fuss a Népkertért címmel. A szervezők célja már akkor is az volt, hogy bebizonyítsák lenne létjogosultsága egy népkerti futókörnek. A rendezvényt az alapítvány és a Tudomány és Technika Háza szervezte.

Preview Image
Fuss a Népkertért | Juhász Ákos képgalériája

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez az önkormányzat minden szakmai támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.