Ugrás a tartalomra

Akkor és most: a Hunyadi utca

Létrehozva
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

Bár manapság szinte teljesen másképpen fest a Hunyadi utca, néhány épülete még ezen a régi képeslapon is felismerhető. A fotó bal oldalán csak egy részlete látható a Tupler-háznak, melyet Tupler Mór kereskedő építtetett 1903-ban, és ebben működtette 50 négyzetméteres, „Fehér elefánt” nevű fűszer- és gyarmatáru-kereskedését. Az épület tervezője Ungár Mór.

Kép
Mocsári László fotója

Földszintes szomszédja ma már nem áll, helyét – és nem csak a helyét - egy modern, emeletes lakóépület foglalja el. A képeslap készítésekor még nem létezett a mai Dayka Gábor utca, mint ahogy a két utca által közrefogott saroképület, az 1929-ben a Hunyadi utca 14. szám alatt felépült Bartus-ház sem (ma fogászati centrum működik itt). Látható viszont például a földszintes épület a Hunyadi utca 12. szám alatt (Petró-ház), a ma élelmiszerboltnak otthont adó Peszkár-ház, a Luther-ház és a belvárosi evangélikus templom tornya is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Képgaléria
Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetések átadása Miskolcon. Fotó: Rogosz Péter
40 év szolgálat: pedagógusnapi kitüntetéseket adtak át Miskolcon
MiskolcOktatás
74 évvel ezelőtt ünnepelték meg először a Pedagógusnapot Magyarországon. A hagyományokhoz híven, Pedagógusnap alkalmából idén is átadták a Belügyminisztérium által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseket Miskolc kiváló pedagógusainak a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Családi napot tartottak, tanodát nyitnának a Vasgyárban
MiskolcOktatásSzabadidő
A nemrégiben alakult Miskolci Tettre Kész Oktatást Segítő Egyesület családi és gyermeknappal nyitott.
Medárd napja van, ma kiderül, milyen időnk lesz a következő 40 napban
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A legismertebb magyar időjárási regula szerint ha június 8-án, azaz Medárd napján esik az eső, akkor a következő negyven napban is esős, borongós idő várható. Ha viszont ezen a napon süt a nap és száraz az idő, akkor a hagyomány szerint negyvennapos szárazság és meleg köszönt be.