Ugrás a tartalomra

Egy újjászületés kezdődött Zsombi életében

Létrehozva
Néhány nappal ezelőtt ugyanis megkapta a Zolgensma gyógykezelést az SMA legsúlyosabb, 1-es típusában szenvedő kazincbarcikai kisfiú. Zsombi most még a kezelés utáni mellékhatásokkal küzd, és hosszú az út a teljes gyógyulásig, de ma már nemcsak remény, hanem ígéret számára a teljes értékű élet.

Egy hónappal ezelőtt gyűlt össze a kezeléshez szükséges irdatlan, 730 millió forintos keret. A nagy örömhír után a család azonnal jelezte is ezt a Bethesda kórház felé, ahol elmondták: a vártnál hamarabb, március 12-én megtörténhet a várt esemény: Zsombi zolgensmás, génterápiás gyógykezelése.

Burinda-Szűcs Szabina, a kisfiú édesanyja érdeklődésünkre néhány nappal később érdeklődésünkre megnyugtató választ adott: a kezelés megtörtént, nem adódott semmi probléma. Ahogy várták, néhány tünet azonban jelentkezett pár nappal később. – Hányás, étvágytalanság van Zsombinál is, és belázasodott. Ezt a tünetegyüttest próbáljuk most kiheverni, a kórházat is csak akkor hagyhatjuk el, ha elmúlnak a tünetek, és nincs szüksége infúzióra. De erre számítottunk, még úgy is, hogy tudtuk: változó, hogyan reagálnak a gyerekek a Zolgensmára. Van, aki hamar túlvan rajta, másnál egy hétig is jelentkezhetnek a tünetek.

A Zolgensma kezelés során infúzió formájában vitték be Zsombi szervezetébe a hiányzó gént. Ez viszont egy vírushoz van kötve. Ahogy a kisfiú szervezete legyőzi azt, úgy épül be a hiányzó gén is. A következő három hónap a pihenésről fog szólni, erre az időre a fővárosba kellett költöznie a családnak, hogy a Bethesda közelében maradhassanak a kontrollvizsgálatok, kezelések miatt. De utána is lesz még munka bőven a teljes gyógyulásig: rehabilitációk, terápiák – a család folyamatosan keresi a lehetőségeket, mivel tudnak segíteni a kisfiúnak.

– Az orvosok és mi is nagyon bizakodók vagyunk, igyekszünk túl lenni a nehézségeken. Aztán reméljük, hogy tényleg annyira jól beindul majd a mozgás, hogy képes lesz behozni a lemaradásait, és amennyire lehet, megpróbáljuk elérni a teljes értékű életet Zsombival – fogalmazott Szabina, aki háláját fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a gyűjtésben. – Ez egy nagyon hosszú, maratoni harc volt, de velük együtt sikerült megnyerni. Reméljük, hogy innentől kezdve már csak Zsombin múlik a gyógyulás, az erősödés. Azzal tudjuk majd talán a legjobban meghálálni a sok segítséget, hogy látják az emberek: fejlődik a kisfiunk.

Ez is érdekelhet

A Himalájában őshonos, de Miskolcon kelt ki a tojásból
MiskolcKörnyezet
Új lakóval bővült a kéktorkú tragopánok családja a Miskolci Állatkertben. A madarak egy különleges, hegyvidéki fácánféle képviselői.
Megtudtuk, hol nem lesz víz hétfőn
Miskolc
Miskolc több pontján hibaelhárítási munkálatokat végeznek az ÉRV Zrt. munkatársai hétfőn, ezért az érintett helyszíneken lajtos kocsikkal biztosítják az ivóvizet.
Képgaléria
A Bartók Béla Művelődési Ház relikviái
Itt volt a Pécsi Sándor Guruló Színház
MiskolcKultúra
Bejutottunk a Bartók Béla Művelődési Házba, ami az Újgyőri főtér mellett van. Az ötrészes cikksorozatban elérkeztünk a házban működő színpadi csoportokhoz. Ágotai József mesélte el a kapcsolódásukat.
Újabb területet érint az avasi útfelújítás
Miskolc
Az avasi munkálatok ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.