Ugrás a tartalomra

A piroson át, a tiloson át...

Létrehozva
Harminchárom járművezető hajtott tovább a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére Miskolcon két hét alatt. A rendőrök mindegyikükkel szemben intézkedtek.

A közlekedési jelzőlámpa jelzéseinek figyelmen kívül hagyása a legsúlyosabb szabályszegések közé tartozik, amelynek következménye tragikus is lehet.

A tragédiák megelőzésének érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály járőrei rendszeresen célzott ellenőrzéseket tartanak. A rendőrök 2021. március 1-je és 16-a között 33 esetben intézkedtek Miskolcon, olyan sofőrökkel szemben, akik a közlekedési jelzőlámpa tilos jelzését figyelmen kívül hagyva hajtottak tovább.

Az utak biztonságáért, és a balesetek elkerüléséért a legtöbbet a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, türelmesen, egymásra odafigyelve, toleranciát és empátiát mutatva vesznek részt a közlekedésben.

A rendőrök a szabályszegő autósokat megállították, és valamennyi gépjárművezetővel szemben 50.000 forint közigazgatási bírságot, illetve nyolc közúti közlekedési előéleti pontot szabtak ki.

Ez is érdekelhet

A Görög Nemzeti Ellenállás (OXI) évfordulójára emlékeztek a Városházán
MiskolcKultúra
Nemzeti ünnepét tartotta meg a miskolci görög nemzetiség a miskolci Városháza Dísztermében, szombaton. Tradicionális zene, tánc és ételkóstolás is színesítette a különleges délutánt.

Először csak tízen voltak, most már nincsenek közöttük fiúk
MiskolcKultúra
Negyvenéves jubileumát ünnepelte a Forrás kamarakórus szombaton délután 4 órától a miskolci Zenepalota Bartók-termében. Felidézték az első próbákat is a nyolcvanas évekből.
Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.