Ugrás a tartalomra

Magas egyházi kitüntetést kapott közel-keleti munkájáért a Szeretetszolgálat

Létrehozva
Az Antiochiai Melkita Pátriárka kitüntetését vehették át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai Homszban, a tíz éve kitört szíriai háború alatt is töretlen segélymunkájuk elismeréseként.
Kép
Fotók: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A világ egyik legrégebbi keresztény közösségének vezetője, Jusszef Abszi melkita görögkatolikus pátriárka, a Jeruzsálemi Szent Kereszt Rend nagykeresztjét adományozta Győri-Dani Lajosnak, a Szeretetszolgálat ügyvezető alelnökének és Solymári Dánielnek, a szervezet nemzetközi kapcsolatainak vezetőjének - számol be hírlevelében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, akik közel húsz éve dolgoznak megszakítás nélkül a Közel-Keleten: Libanonban, Jordániában, a Palesztin Autonóm Területeken és Szíriában. A munkát a 2011-ben kitört háború alatt sem szakították meg.

Sőt, a háború kitörésekor minden forrást a szíriai területre csoportosítottak, hogy segítsék a kárvallottakat és erősítsék a helyi keresztény közösségek megmaradását, jelenleg pedig a hazatérni vágyó családokat segítik 200 ház újjáépítésével és közösségfejlesztéssel. Ezt a munkát ismerte el a melkita pátriárka, akinek megbízásából Jean-Abdo Arbach, Homsz melkita érseke, a szíriai Caritas elnöke tüntette ki a magyar szakembereket. Az ünnepi eseményt, közel ezer hívő jelenlétében, gesztusképpen a magyarok nemzeti ünnepéhez kapcsolódva március 15. előestéjén, vasárnap, szentmise keretében tartották.

Kép

Arbach érsek megköszönte a Szeretetszoláglat kitartó, hiányt pótló munkáját, és hogy vállalták az elmúlt tíz évben a kockázatot, hogy Aleppótól Dél-Szíriáig segítsék a túlélést és megmaradást. Másnap, március 15-én, Jusszef Abszi pátriárka damaszkuszi hivatalában fogadta a magyar máltaiakat, és fejezte ki személyesen köszönetét. A pátriárkával történt közel egy órás beszélgetés során áttekintették a közös programokat, a múlt eredményeit és a jövőbeli aktivitások lehetőségeit. Ezt követően a melkita székesegyházban együtt imádkoztak a magyar és szír kollégák egy testvéribb jövőért.

A 2011-ben kitört arab tavasz háborús eseményei miatt humanitárius és nemzetközi fejlesztési programokat valósított meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Libanonban, Szíriában és Jordániában. Menekülttáborokban, iskolákban, szociális intézményekben, háború sújtotta kórházakban, egyházi közösségekben végeztek hiánypótló karitatív munkát, és dolgoznak mind a mai napig.

Szíriában egyetlen magyar szervezetként vettek részt a háború utáni helyreállításban 2015-ben, aminek eredményeképpen új kórházat építettek a porig bombázott Kelet-Aleppóban, mozgó orvosi rendelővel segítették az Aleppó körüli izolált falvakban élőket, erősítették a keresztény közösségeket, valamint éveken át támogatták az aleppói és homszi szervezeteket gyógyszerekkel.

Jelenleg kétszáz lakás újraépítését végzik Homsz városában, megteremtve ezzel a hazatérni vágyóknak az újrakezdés lehetőségét. Emellett szerveztek kiállításokat, konferenciákat, beszélgetéseket is Magyarországon, és reflektáltak az eseményekre képben, írásban egyaránt.

Ez is érdekelhet

Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.
SPARSE Plus nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen külföldi művészekkel
MiskolcKultúra
Európa számos országából érkeztek a Miskolci Egyetem nemzetközi konferenciájára művészek, kulturális szakemberek és kutatók, akik az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a minőségi színház és előadó-művészet a kisebb, vidéki közösségekhez is eljusson.