Ugrás a tartalomra

Semmi különös, csak két adat arról, mire mennyi plusztámogatást adott a kormány

Létrehozva
Mutatunk két összeget, tippelje meg, melyik összeg ment sportra, és melyik az egészségügy támogatására.

288,6 milliárd forint
60,7 milliárd forint

Az MFor összesítette, hogy mennyi plusztámogatást jutatott az Orbán-kormány 2020. március 20. és 2021. március 19. között a különböző területeknek. Az eredeti cikk ITT olvasható, amit az Index is szemlézett, ezt pedig ITT találják.

Nos, bármilyen meglepő (?), a sport kapta a legtöbbet az említett időszakban: irdatlanul nagy, 288,6 milliárdos plusztámogatást ítéltek oda ennek a területnek, míg az egészségügyre ehhez képest 60,7 milliárd forintot csoportosítottak át.

Kiszámolták azt is, hogy a sport szánt csaknem 290 milliárd forint azt jelenti, hogy fejenként a 2020-ban foglalkoztatott kicsivel több mint 4,6 millió magyar 62 ezer forintja sportra ment el.

A támogatások jelentős többségét az eredetileg a járvány negatív gazdasági hatásainak mérséklésére létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból, a rendkívüli kormányzati tartalékból, valamint a Központi Maradványelszámolási Alapból csoportosították át. Az, hogy milyen célokra mentek el a pénzek, a MFor szerint nem minden esetben teljesen egyértelmű.

Ez is érdekelhet

Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.
SPARSE Plus nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen külföldi művészekkel
MiskolcKultúra
Európa számos országából érkeztek a Miskolci Egyetem nemzetközi konferenciájára művészek, kulturális szakemberek és kutatók, akik az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a minőségi színház és előadó-művészet a kisebb, vidéki közösségekhez is eljusson.
Kulisszatitkok és színészdinasztiák
MiskolcKultúra
Izgalmas színháztörténeti utazásra hív az Őszi Páholynyitogató. Mikita Gábor Szemere Bertalan-díjas színháztörténész kalauzolásával a látogatók bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.