Ugrás a tartalomra

Várják a jelentkezőket: egy véradó három életet menthet meg

Létrehozva
Negyedik alkalommal várták a civil véradókat Miskolcon, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület és a Vérellátó Szolgálat közös akcióján.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A kétnapos eseményt egy országos programsorozathoz kapcsolódva hirdették meg e hét szerdára és csütörtökre. Helyszíne a Széchenyi utca 12. szám alatt található Bűnmegelőzési Centrum, amit a Polgárőr Egyesület bocsátott a szervezők rendelkezésére. A véradást azért tartja meg ismét az egyesület, mert a koronavírus-járvány idején is biztosítani kell az életmentő vérkészítményeket.
A helyszínére - az eddigi visszajelzések alapján - 2 nap alatt körülbelül 40 önkéntes véradót várnak, köztük polgárőröket, rendészeket és tűzoltókat is. Ők egyenként három életet menthetnek meg.

Kép

- A miskolci rendészek és a Polgárőr Egyesület sokat segítettek a szervezésben – mondta a helyszínen a véradás egyik szervezője, Halász Ágnes, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület munkatársa. - Sokan mások is támogattak, tettek felajánlásokat a közös ügyért. A szerdai napon nagyjából húsz donortól vettünk vért, és csütörtökre is hasonló részvételi aránnyal számolunk, bár reméljük, talán még többen is jönnek majd. A rendészek és a polgárőrök mellett a Borsod Megyei Tűzoltó Szövetség is jelezte a részvételi szándékát.  
Fontos megemlíteni, hogy

az eseményen nem csak a civil szervezetek munkatársai adhatnak vért: bárki csatlakozhat, aki másokon szeretne segíteni. Erre csütörtökön délután 1 órától egészen este 6 óráig lesz lehetőség a Széchenyi u. 12. szám alatt.

A véradók jelképes jutalomként emléklapot és ajándékcsomagot is kapnak 

Ez is érdekelhet

csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.