Ugrás a tartalomra

Gyermekétkeztetés Miskolcon – ingyenes ebéd a tavaszi szünetben

Létrehozva
Ingyenes, meleg ebédet biztosít az önkormányzat a hátrányos helyzetű, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára a tavaszi szünet két munkanapján. Ezt viszont kérvényeznie kell a szülőnek, vagy a törvényes képviselőnek.

Az ebédet előre csomagolják, és így szállítják majd házhoz a koronavírus-járvány terjedésének elkerülése érdekében. Az étel kiszállításáról a Kórház- és Menzaétkeztetés Kft. gondoskodik április 1-jén, csütörtökön és 6-án, kedden. Mindkét napon délelőtt 11 és délután 2 óra között szállítják ki az ebédet a szülők, illetve törvényes képviselők által tartózkodási helyként korábban megjelölt címre. Az étel átvételére a szülő, illetve a törvényes képviselő, vagy az általa meghatalmazott (két tanú adataival, aláírásával ellátott írásos meghatalmazással rendelkező) személy jogosult.

Az önkormányzat közleményében felhívta arra is a figyelmet, hogy ez a program csak a mostani tanév tavaszi szünidejére vonatkozik.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.