Ugrás a tartalomra

A koronavírus-járvány idején is szükség van véradókra

Létrehozva
A kisebb beavatkozások elhalasztása miatt ugyan a vérfelhasználás lecsökkent, de a véradási lehetőségek száma is kevesebb. A biztonságos ellátás érdekében a véradás szabályai szigorodtak: nem adhat vért például, aki az utóbbi két hétben külföldön járt, az elmúlt két hétben tünetei voltak, vagy fertőzött személlyel találkozott.

Időpontfoglalással, maszkban érkeztek a jelentkezők a keddi városházi véradásra. Belépéskor hőmérsékletet mértek és a kézfertőtlenítés is kötelező volt. Krisztina rendszeres véradó, és négygyermekes anyukaként a jelenlegi helyzetben is fontosnak tartja, hogy másokon segítsen.

– Én is olvastam arról, hogy ebben a járványidőszakban nagyon kevesen adnak vért, kifejezetten emiatt jöttem el ma – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Kozsnyánszkyné Kiss Krisztina.

A szakemberek számtalanszor felhívták már arra a figyelmet, hogy mivel a koronavírus cseppfertőzéssel terjedő betegség, így az vérátömlesztéssel nem adható tovább. A járvány óta sokan félnek közösségbe menni, és a rendszeresen vért adók közül is többen betegek, de a véradási lehetőségek száma is lecsökkent. Molnár Marietta, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének területi véradásszervezője kiemelte, a járványügyi előírások maximális betartásával szervezik meg véradásaikat.

Kép
Molnár Marietta (középen): a járványügyi előírások maximális betartásával szervezzük meg a véradásainkat. | Fotó: Juhász Ákos

– A véradók száma amiatt is csökkent, mert sokan home office-ban dolgoznak, így a munkahelyekre nem tudunk kiszervezni véradást – tette hozzá.

A járványhelyzetben a véradásnak szigorú feltételei vannak: aki átesett a koronavírus fertőzésen, meggyógyult és tünetmentes, az 21 nap múlva adhat vért. Akiket beoltottak, azok pedig akár már másnap is lehetnek véradók. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese hangsúlyozta: a Magyarországon engedélyezett vakcináknál nincs kivárási idő. – Ha valaki ma megkapja a vakcinát, akár már holnap is jöhetne vért adni, de mindenesetre arra kérjük a potenciális jelentkezőket, hogy csak akkor jöjjenek, ha valóban jól érzik magukat.

A főigazgató-helyettes azt is elmondta, hogy a vírushelyzetben a vérfelhasználás lecsökkent, mert a halasztható műtéteket, vagy a vérkészítményeket igénylő beavatkozásokat később fogják csak elvégezni. A járvány előtt országosan 1500 egységnyi vérre volt szükség naponta, jelenleg ez a szám 1100 egységre csökkent. A biztonságos ellátás érdekében azonban a vérkészítményekre továbbra is folyamatosan szükség van.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.