Ugrás a tartalomra

Félmilliós segítség a mentőállomásnak

Létrehozva
Egy miskolci vállalkozó önzetlenségének köszönhetően klímaberendezéssel gazdagodott az a helyiség, ahonnan a covidos betegek mintavételét és az ehhez kapcsolódó munkafolyamatokat koordinálják.
Kép


Félmillió forintos adománnyal segíti a miskolci mentállomás dolgozóinak munkáját egy helyi vállalkozó. A felajánlásnak köszönhetően egy olyan helyiséget szereltek fel légkondicionálóval, ahol korábban még nem volt ilyen berendezés. 

Kaszab Szilárd a minap.hu-nak elmondta, a járvány kezdete óta tervezte, hogy valamilyen módon segítséget nyújt azoknak, akik a koronavírus elleni védekezés frontvonalában dolgoznak immár több mint egy éve. 

- Eredetileg pénzt szerettem volna adni az állomásnak, aztán megtudtam, hogy erre a klímaberendezésre van most a legnagyobb szükség, ezért úgy döntöttem, akkor ennek a telepítését én állom – mondta a vállalkozó, aki hozzátette: bízik benne, hogy tette példa lesz másoknak is, hiszen az egészségügyi dolgozók mellett a mentőkre is plusz terheket ró a világjárvány, éppen ezért most különösen jól jön minden segítség számukra. 

A klímával újonnan felszerelt korábbi tanteremben működik jelenleg az úgynevezett Covid koordinációs központ – ezt már Kádár Balázs, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatójától tudtuk meg. 

- A mentőállomásunk dolgozói önkéntesekkel együtt a kezdetektől részt vesznek a tünetes betegek mintavételében, illetve a munkafolyamatok koordinálásában. A felajánlás az itt dolgozók munkájához teremt majd komfortosabb körülményeket – mondta az igazgató hozzátéve: a fejlesztést egyébként ők is tervezték, de saját forrásból erre nem volt forrásuk. 

Kádár Balázs hozzátette, adományok egyébként rendszeresen érkeznek hozzájuk. „A segítőszándék folyamatos, amiért nagyon hálásak vagyunk. Van olyan, hogy valaki beállít hozzánk egy tortával, hogy így köszönje meg bajtársaink munkáját. Más egy egész heti ebédet ajánl fel például az összes bajtársunk számára. Olyanok is vannak, akik pénzadományokkal igyekeznek segíteni beruházásainkat” – sorolta.

A segítségnek mindig jó helye van, hiszen az állomás főépülete körülbelül hetven éves, karbantartására folyamatosan szükség van. „Nagyon sok mindent saját forrásból meg tudunk oldani, viszont az utóbbi években számos munka zajlott az épületben, melyet a mostanihoz hasonló felújításoknak köszönhetően valósulhatott meg és a közeljövőben is lesz ilyenre példa” – mondta el a régiós igazgató.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.