Ugrás a tartalomra

A miskolci tram-trainről is egyeztettek

Létrehozva
A közlekedésért felelős helyettes államtitkárral egyeztetett Veres Pál polgármester pénteken a városházán.
Kép
Alternatív utakon is gondolkodnak Miskolcon. | Fotó: Mocsári László

Egyebek mellett Miskolc közlekedési hálózatáról és a város 2030-ig tartó fejlesztési terveiről is szó esett a megbeszélésen, amelynek már több előzménye is volt – elevenítette fel érdeklődésünkre a polgármester. Veres Pál elmondta, korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárával is egyeztetett ezekben a témákban.

Most arról beszélt Tóth Péter helyettes államtitkárral, hogy a tervezett miskolci fejlesztések mennyire illeszkednek azokhoz a kormányzati elképzelésekhez, amelyeket a következő uniós pénzügyi ciklusban forrást kaphatnak.

– Szeretnénk áttekinteni Miskolc közlekedési hálózatát, gondolkozunk alternatív utakon, az intermodális csomópont is terítéken van. És felszínen tartjuk a környező településekkel tervezett tram-train (vasút-villamos) kapcsolat létrehozásának tervét is – sorolta a városvezető.

A megbeszélésen részt vett még Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Szopkó Tibor, a polgármesteri hivatal Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke, önkormányzati képviselő (Velünk a Város), valamint Szunyogh László főépítész is.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.
Adj vért a légimentőkkel! - még nem késő bekapcsolódni
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
Szombat, 17 óráig, a miskolci Polgármesteri Hivatal előtt várja a véradókat a Vöröskereszt megyei szervezete a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék.
Mintha csak a Donnie Darkoból csöppentek volna ide - újszülöttek a Miskolci Állatkertben
MiskolcKörnyezet
Az elmúlt időszak mozgalmasan telt a Miskolci Állatkert nagy maráinál: három anya összesen hat kölyöknek adott életet. A kicsik szépen cseperednek, egyre bátrabban fedezik fel környezetüket, és mostanra már mind a hatan láthatók a kifutóban.
Újra elindult a programsorozat
MiskolcKultúra
A szervezővel beszélgettünk a Múzsák Kertje új irodalmi-művészeti rendezvényeiről. Parázs István elmondta, kint is bent is tervezi kihasználni a lehetőséget, hogy felélessze az évekig működő sorozatot.