Ugrás a tartalomra

Eddigi története legnagyobb fejlesztésén van túl a miskolci állatkert

Létrehozva
Az új fogadóközponttal és bemutatóházzal bővült létesítmény várhatóan szombattól fogadhatja ismét a látogatókat. 
Preview Image
Új épületekkel bővült a miskolci állatkert. Juhász Ákos fotógalériája


Befejeződött a Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztése. A 419 millió forintos beruházás révén új fogadóközpont épült a látogatók számára, létrejött a Száhel bemutató épület, amely többek között egy oroszlán- és sivatagihiúz-kifutót is tartalmaz (ide hamarosan több új állatfaj, köztük oroszlánok is érkeznek), valamint felújították a Tigris-házat. A megújult létesítményt pénteken délelőtt adták át.

Az eseményen először Borkuti László, Miskolc közművelődési és turisztikai tanácsnoka köszöntötte a megjelenteket, aki mérföldkőnek nevezte a fejlesztést. „Én a kezdetek óta figyelemmel kísérem a vadaspark fejlődését. Úgy gondolom, hogy ez a beruházás nagyban segíti majd az intézményt, hogy az újranyitást követően minél több látogatója lehessen – mondta a tanácsnok. 


Orosz Eszter, a MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője az állatkert szerepéről beszélt a város turisztikai életében. „Miskolc egy olyan különleges település, melynek városrészei – a belváros és a történelmi Avas, Miskolctapolca, Diósgyőr és Lillafüred – négy különböző turisztikai desztinációt fednek le. Olyan országos és nemzetközi szinten is keresett, népszerű attrakciókat tudhatunk magunkénak, mint a Barlangfürdő, a Diósgyőri vár, vagy éppen a Palotaszálló és a függőkertek. Ebbe a rendkívül színes sorba illik bele a miskolci állatkert. Egyre többen ismerik fel, hogy Miskolcra érdemes ellátogatni, és ezt segíteni fogják a most lezárult, és a jelenleg is folyamatban lévő turisztikai célú fejlesztések” – mondta. 

Kép
Borkuti László, Orosz Eszter és Veress Tamás. Fotó: Juhász Ákos


Meghatározó állomás

Veress Tamás, az állatkert gyűjteményi vezetője a fejlesztés részleteit mutatta be. Mint fogalmazott, az intézmény Miskolci Városi Vadaspark 1983. augusztus 20-án nyitotta meg a kapuit, akkor még azzal a céllal, hogy a Bükk élővilágát bemutassa, a valódi állatkertté válás azonban viszonylag hamar elindult.

- Ennek a folyamatnak több állomása volt eddig, de olyan volumenű beruházás, mint a most zárult azonban korábban még nem történt, ez mindenképpen egy meghatározó pont az állatkert életében – mondta. 
A 2020 elején indult, több mint 400 millió forintos, európai uniós és hazai pályázati forrásból megvalósult fejlesztés három területet érintett: megújult a fogadóközpont, mostantól két új főlépcsőn és egy mozgáskorlátozottak részére kialakított rámpán keresztül közelíthető meg az intézmény. Itt kapott helyet az ajándékbolt, a jegypénztár, a mosdó, továbbá az irodahelyiségek, a környezettudatos energiaellátásról pedig a tetőszerkezet déli oldalán telepített napelemes rendszer gondoskodik. A munkálatok során teljesen felújították az állatkert jelképének számító, annak idején társadalmi összefogással létesült bejárati kaput is. 

- A fejlesztés másik kiemelt eleme az úgynevezett Száhel bemutatóház lett. A vadonatúj, kétszáz négyzetméteres komplexumban igazi „sivatagi-show” kel életre: látható lesz itt oroszlán, de helyet kapnak a Száhel övezet más ragadozó fajai is, mint a sivatagi hiúz. Az épületben emellett kialakítottak egy belső madárröpdét, ahova leopárdteknősök is kerülnek, hogy a terület életközösségének minél teljesebb képét mutathassák be. A projekt részeként a Tigris-ház belső padlóját és a látogatói terét is felújították – sorolta Veress Tamás. 

Kép
Az új fogadóépület és a régi-új bejárat. Fotó: Juhász Ákos


Soha nem tapasztalt nehézségek

Elhangzott még, a Miskolci Állatkert is soha nem tapasztalt nehézségekkel szembesült a koronavírus járvány miatt. A tavalyi esztendőben kétszer, tavasszal, illetve az év végén is be kellett zárniuk. Az elmúlt időszak örvendetes látogatószám-növekedése emiatt ugyan megtört, ám 2020-ban így is több, mint nyolcvanezer látogatót fogadtak. 

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark várhatóan szombattól már fogadhat védettségi igazolvánnyal már rendelkező vendégeket, hiszen a kormány döntése értelmében négymillió beoltott után sok egyéb szolgáltatás mellett az állatkertek is újranyithatnak. 

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.