Ugrás a tartalomra

Enyhülő korlátozások a szociális intézményekben

Létrehozva
Visszavonta a szociális intézményekre vonatkozó korlátozásokat az országos tisztifőorvos és az egészségügyi miniszter. A 2020. december 18-án hatályba lépett rendelkezések a 2021. április 29-én kiadott kormányzati határozat nyomán érvényüket vesztik.
Kép
fotó: Juhász Ákos

A Magyarország területén működő összes szakosított ellátást nyújtó szociális intézmény tekintetében megszűnik: a látogatási tilalom, az intézmény elhagyásának tilalma.

Az új ellátottak felvételére vonatkozó szabályok így változnak: két, legalább 48 órás különbséggel elvégzett PRC-teszt negatív eredménye, vagy védettségi igazolvány szükséges; védettségi igazolvánnyal rendelkező, illetve 18 év alatti gondozott részére biztosítandó az intézmény elhagyásának lehetősége; más gondozottak számára a távozást követő 72 órán túli visszatéréshez szintén negatív PRC-teszt szükséges; látogatni  védettségi igazolvány birtokában, illetve ilyen igazolvánnyal rendelkező személy által felügyelt 18 év alatti személynek lehet (az igazolványt bemutatása mellett).

Igazolvány hiányában látogatás a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott, „Szakosított szociális intézményekben élők kapcsolattartására vonatkozó javaslatok” című előírásban foglaltak szerint biztosítható – áll a Müller Cecília országos tisztifőorvos által kiadott és Kásler Miklós szakminiszter által jóváhagyott határozatban.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.