Ugrás a tartalomra

Akkor és most...: a vasgyári fogyasztási szövetkezet

Létrehozva
Kép

A képeslapon a Magyar Királyi Vas- és Acélgyár Fogyasztási Szövetkezet épülete látható. A vasgyári kolóniát (eleinte „gyarmat”-nak hívták) a Magyar Királyi Vas- és Acélgyár munkásai, hivatalnokai és vezetői számára építették a gyárteleptől nyugatra eső területen. A lakótelepet akkoriban a Monarchia mintatelepének tekintették. Az itt élők számára boltokat, iskolákat, orvosi rendelőket, kórházat és templomokat is építettek. 1890-ben készült el a gyógyszertár és a fogyasztási szövetkezet épülete („konzum”). A századfordulóra – főleg a diósgyőri vasgyár munkásainak ellátására – fogyasztási szövetkezet alakult, ennek épületét 1902-ben bővítették. A képeslapon látható első ingatlant a 2010-es években felújították, a másodikban működik az az Ógyár téri bisztró, amelyik néhány éve egy MVK-s Ikarus buszból alakított ki magának egyedi teraszt.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja, Juhász Ákos fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni Miskolcon péntek reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda, a Magyar Közút és az ÉRV munkatársai Miskolc több pontján hibaelhárítást és útfelújítást végeznek, ezért kérik a közlekedők óvatosságát.
Képgaléria
Palágyi Barbara fotókiállítása a Miskolci Egyetemen
Guatemala különleges világáról nyílt fotókiállítás a Miskolci Egyetemen
MiskolcKultúra
Közép-Amerika sokszínű és ellentmondásos országát, Guatemalát mutatja be Palágyi Barbara fotóművész kiállítása a Miskolci Egyetem A/4-es épületében, amely csütörtökön nyílt meg.
Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.