Ugrás a tartalomra

Kunhalmi Ágnes Miskolcon: Varga László az MSZP és a Párbeszéd jelöltje az előválasztáson

Létrehozva
Sok lehetőségtől esik el Miskolc pusztán azért, mert a kormány mostohagyerekként kezeli a várost; a borsodi megyeszékhelyen élők is változást akarnak, amit Varga László képvisel – fogalmazott a csütörtöki jelöltbemutató sajtótájékoztatón az MSZP társelnöke.

A II. János Pál pápa téren a szocialista párt helyi képviselőit is soraiban tudó Velünk a Város frakció vezetője mutatta be a sajtótájékoztató résztvevőit. Simon Gábor ráerősített, kormányváltásra van szükség Magyarországon, amit „a miskolciak is saját bőrükön éreznek”.

– Minden nap megtapasztalhatjuk, hogy a kormány csak elvesz a miskolciaktól, adni semmit nem akar; az itt élőket másodrendű állampolgárokként kezelik. Ezt nem tűrhetjük tovább, változásra van szükség – nyomatékosította.

Kép
Simon Gábor (Velünk a Város) frakcióvezető: változásra van szükség. | Fotó: Juhász Ákos

Ismert: hogy a változást kieszközöljék – tehát leváltsák a Fidesz-KDNP kormányt –, hat ellenzéki párt (Jobbik, DK, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) szövetséget kötött, elnökeik pedig azt a döntést hozták, hogy 2021 őszén országos előválasztást tartanak. Ennek során a magyar emberek választják ki a 106 ellenzéki egyéni képviselőjelöltet és a közös miniszterelnök-jelöltet.

– Teljeskörű az összefogás a demokratikus ellenzék részéről, az őszi előválasztás során pedig eldől, ki áll majd szemben a Fidesz jelöltjeivel 2022-ben – hangoztatta Kunhalmi Ágnes, aki bejelentette: Az MSZP és a Párbeszéd szövetségben Varga Lászlót jelöli Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es választókörzetében. – Képviselőnk már bizonyított, legutóbb is nagyon kevésen múlott, hogy egyéniben kerüljön be az Országgyűlésbe. Pedig 2018-ban nem is volt ellenzéki összefogás. A miskolciak bíznak benne, népszerűsége töretlen.

Kép
Kunhalmi Ágnes (MSZP) társelnök: Varga László már bizonyított

Az MSZP társelnöke szerint Miskolc sok lehetőségtől esik el azért, mert a kormány „mostohagyerekként kezeli a borsodi megyeszékhelyet”. – Miskolc már váltani akar, ami 2019-ben, az önkormányzati választásokon is kiderült. Ezt fogjuk megismételni a 2022-es országgyűlési választásokon – mondta Kunhalmi Ágnes, hozzátéve: a politika középpontjában az embereknek kell állniuk, és ők ezt képviselik programjukban is.

– Azt látom, ha a kormány választhatott Kelet-Magyarország nagyvárosai között például egy autógyár letelepítéséről, akkor sosem Miskolcot választotta – kezdte az elmúlt 11 év kormányzati politikájának értékelését Varga László, aki 2014-ben egyéniben, 2018-ban listáról jutott be a parlamentbe. – Az ország egyik legnagyobb városa nem könyöradományra szorul, hanem jogos jussát várja; olyan forrásokat, amikből fejlődni tud, amiből előre tud lépni.

Kép
Varga László országgyűlési képviselő: Miskolc jogos jussát várja

Az elmúlt másfél évről szólva elmondta, a kormány nemhogy segítette volna a járvány elleni védekezés miatt megnövekedett terhek alatt álló várost, hanem inkább jelentős forrásokat – a közösségi közlekedés állami támogatását, vagy éppen az iparűzési adó egy jelentős részét – vont el tőle. Ez az ellenzéki városok elleni „példátlan hadjárat” ahhoz vezetett aztán, hogy „nagyon komoly források hiányoznak a hétköznapokban a szolgáltatásokból”.

– A kormány másodosztályú városként tekintett Miskolcra, másodosztályú állampolgárokként a miskolciakra – hangsúlyozta Varga László, hozzátéve: ez azért is lehet, mert véleménye szerint a kormánypárt helyi képviselői ehhez asszisztálnak. – Ez tűrhetetlen, ezen változtatni kell; vissza kell adni ennek a városnak és a térségnek a rangját. Ezért fogok küzdeni. Felkészültem arra, hogy a sokrétű kapcsolatrendszeremet egy új kormánynál latba vessem Miskolcért és a megyéért. Bizonyítani fogjuk, hogy a térségből újra sikeres térséget tudunk faragni.

Ez is érdekelhet

Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.