Ugrás a tartalomra

Másodszor műtötték meg a megtámadott vakvezetőt

Létrehozva
A februárban kutyatámadás érte a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola sárga labardorját. Gyömbéren azóta két műtétet kellett végrehajtani, sajnos mindkétszer csonkolni kellett a farka végét. A történtek miatt szeretnénk felhívni a kutyás gazdák figyelmét, hogy vigyázzanak a vakvezető kutyák testi épségére.
Kép

Februárban kutyatámadás érte Gyömbért és gazdáját, Kiss Barnabást. Barnabás Abaújszántón lévő munkahelyére igyekezett, amikor egy kertből kiszabadult kutya megtámadta őt és vakvezető kutyáját. A vak férfi elesett, a sárga labrador pedig olyan sérülést szenvedett, hogy a farka végét le kellett amputálni.

Március közepe táján úgy tűnt, hogy meg fog gyógyulni, amikor Barnabás arra lett figyelmes, hogy Gyömbér csonkolt farka végén tapintással érzékelhető lett a csontvég. Kiderült, hogy az első műtét után a gyógyulás során a szövetek összehúzódtak és már nem védték a csontvéget. Emiatt a farokcsonk további rövidítésére volt szükség. Az első műtét során 3 centimétert távolított el az állatorvos, a második alkalommal 5 centimétert.

„A kutyatámadás óta gyakrabban jön oda hozzám bújni, érzékenyebb lett, több szeretetre, foglalkozásra van szüksége” – mondta gazdája, Kiss Barnabás, aki hozzátette, annyi változás van csupán, hogy érzékenyebben reagál a kerítésnek rontó kutyákra.

„Gyömbér viselkedését hosszú távon kell megfigyelnünk. Az normális, hogy egy ilyen trauma után érzékenyebb lett. Ha megfelelően tudjuk támogatni a kutyát a trauma feldolgozásában, akkor ezek nyomtalanul el fognak tűnni. Mi minden segítséget megadunk Gyömbérnek és Barnabásnak” – mondta Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője.

Gyömbér sérülése első hallásra nem tűnik veszélyesnek, azonban gyakori, hogy ilyen esetben nehézkes a gyógyulás. Szerencse, hogy a második műtétből komplikáció nélkül felépült. Lényeges, hogy nem hátráltatja abban, hogy vezesse gazdáját. Így mindennap együtt mennek Barnabás munkahelyére, egy varrodába.

Fontos, hogy a gazdák vigyázzanak a vakvezető kutyák testi épségére

A látássérült gazdáik számára igazi kincset jelentenek, az alapítvány pedig sok pénz és munka árán tudja pótolni a munkából végleg nyugdíjba kerülő kutyákat. Egy vakvezető kutya teljes költsége több mint 5 millió forint: tenyészkutyák, tenyésztés, kölyöknevelés, szűrések, orvosi költségek, ellátás, felszerelés, kiképzés (1,5 millió Ft a munkadíj), gazdi képzése; átadás, vizsgáztatás, utókövetés és gondozás tíz éven át, felszerelés pótlása, öregedő kutya extra orvosi költségei, nyugdíjazás körüli költségek, közben rezsi, járműhasználat stb.

A kutyák nyugdíjazásának oka elsősorban idős koruk, hiszen 8-10 év munka után szükségük van a megérdemelt pihenésre, másodsorban valamilyen váratlanul felmerülő egészségügyi probléma szokott lenni. Ezért az alapítvány igyekszik minél több kutyát képezni, az viszont nagyon fontos, hogy az emberi gondatlanság ne kerüljön be a nyugdíjazás okai közé, mert akkor hosszabb ideig kell várniuk a vakvezető kutyák segítségére számító látássérült embereknek. Hosszú a várólista, éves szinten folyamatosan 40-50 fő vár vakvezető kutyára.

A támadó kutya gazdája állta a szavát, kifizette az összes orvosi költséget, és érdeklődött Gyömbér hogyléte iránt. Fontosnak tartják, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot a támadásról, hiszen egy vakvezető kutya és gazdája testi épségének veszélyeztetését el kell ítélni és meg kell előzni. Eddig nem volt ilyen esete az alapítványnak, és remélik, nem is lesz.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.