Több, Miskolcot és a megyét is pozitívan érintő módosító javaslatot is bead a jövő évi központi költségvetéshez Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő – erről miskolci sajtótájékoztatóján számolt be a politikus csütörtökön.
– A Karácsony Gergely miniszterelnökségét támogató pártok az elmúlt napokban is megfogalmaztak kritikai észrevételeket a költségvetési vita során, és természetesen módosító indítványokat is benyújtottunk. Meggyőződésünk, hogy több forrást kell szánni az oktatásra, a járványhelyzet pedig bebizonyította: az egészségügynek és a szociális szférának is több pénzre van szüksége – mondta Varga László.
Az országgyűlési képviselő összesen kilenc, a megye és Miskolc fejlesztését érintő indítványt is benyújtott.
– A kormánytól kapott kompenzáció Miskolc kiesett bevételeinek csak a töredékét kompenzálta, ezért javasolni fogom, hogy további 1,38 milliárd forintot biztosítsanak a városnak. Pontosan akkora összeget, mind amekkorát karácsonykor a fideszes vezetésű városok kaptak a működési költségeikre. Az indítványom címét a korábbi támogatásokról szóló kormányrendelettel azonosan fogalmaztam meg azzal a különbséggel, hogy a forrást kifejezetten Miskolcnak, az ország negyedik legnagyobb városának kérem biztosítani – mondta.
Varga szeretné elérni azt is, hogy jövőre az állam ismét a 2019-es összeggel, azaz ötszáz millió forinttal támogassa a helyi közösségi közlekedést. „A miskolciak jogos igénye, hogy az MVK megfelelő szolgáltatási színvonalat tudjon biztosítani, ehhez viszont pénzre van szüksége. Kérem a fideszes képviselőtársaimat, hogy a városlakók érdekében támogassák a javaslatomat” – mondta.
A politikus emellett a városi fejlesztések támogatását is kéri: a Búza tér átépítésének és a Tiszai pályaudvarnál kialakítandó intermodális csomópont kialakításának megkezdésére egy-egy, az útfelújításra további egymilliárdot biztosítanának a városnak, az iparosított technológiával épült társasházak felújításának támogatására pedig kétmilliárd forintot szánna.
– Végezetül Sajóbábony infrastrukturális fejlesztésére teszek javaslatot 500 millió forint értékben, a Pitypalatty-völgy turisztikai fejlesztését pedig hasonló összeggel támogatnám. Bízom benne, hogy a javaslataim a SZÉP-kártyán beragadt összegekkel kapcsolatos indítványomhoz hasonlóan elnyerik kormánypárti képviselők támogatását is, mert ezek a Miskolcon és a megyében élők érdekeit szolgálják – zárta Varga László.
Miskolc és a megye érdekében lobbizik pluszforrásokért Varga László
Létrehozva
Az országgyűlési képviselő összesen kilenc módosító indítványt nyújtott be a jövő évi költségvetéshez.
Ez is érdekelhet
Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.