Ugrás a tartalomra

Új ügyvezető a Miskolci Fürdők élén

Létrehozva
A jelentősen megnövekvő feladatok miatt bővül a Miskolci Fürdők Kft. vezetése.

A Miskolci Fürdők Kft. korábban három fürdő – a Selyemréti Strandfürdő, a Miskolctapolcai Strandfürdő, valamint a Miskolctapolca Barlangfürdő – üzemeltetését biztosította, majd tavaly decembertől a hamarosan nyíló Ellipsum Élmény- és Strandfürdő napi feladatainak elvégzése is a gazdasági társasághoz került Miskolc önkormányzatának megbízásából.

A Miskolci Fürdők Kft. működését jelentősen befolyásolta a pandémiás időszak, hiszen bevétel nélkül kellett biztosítani a társaság alap működésének fenntartását. A pandémia miatt felmerülő veszteségek mielőbbi hatékony kezelése, valamint a hamarosan nyíló és jelentős feladatokat magával hozó Ellipsum Élmény- és Strandfürdő működtetése miatt a Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága arról döntött, hogy megerősíti a társaság cégvezetését.

Kép
Németh Judit a Miskolci Fürdők Kft. új ügyvezetője. | Fotó: Juhász Ákos

Ennek keretében május 25-étől Németh Juditot bízták meg a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetői feladatainak ellátásával. A jelenlegi ügyvezető, Koreny György – Németh Judit munkájának támogatása érdekében – május 25-étől cégvezetőként folytatja tovább munkáját a Miskolci Fürdők Kft.-nél.

Mivel a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009-es törvény alapján egy természetes személy legfeljebb egy köztulajdonban álló gazdasági társaságnál részesülhet javadalmazásban, ezért Németh Judit a Mirend-Sec Kft. ügyvezetőjeként ettől a naptól díjazás nélkül látja el feladatát a cégnél.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.