Ugrás a tartalomra

Továbbra is több helyszínen vásárolhatóak meg a parkolóbérletek

Létrehozva
A Városgazda tapasztalatai alapján a parkolóbérletekért legtöbben a Parkolási ügyfélszolgálaton (Széchenyi I. u. 20.) álltak sorban az elmúlt napokban. Bérletvásárlásra azonban a Városgazda Központi telephelyén (Győri kapu 48-50.) is van lehetőség - hívja fel a figyelmet közleményében a városháza.

A 2020-ban váltott kombinált éves, zónás éves, lakossági éves és intézményi éves parkolóbérletek június 30-ig érvényesek.

A többi bérlettípusra (pl. havi, negyedéves) türelmi idő vonatkozik, amely június 5-én 24 óra 00 percig tart. (A díjfizetés június 6. napjával kezdődik)

n

*Június 7-től a bérletárusítás a Parkolási ügyfélszolgálaton (Széchenyi I. u. 20.) az eredeti rend szerint működik, azonban a felmerülő igényeknek megfelelően van lehetőség a rendkívüli bérletárusítási idő újra érvénybe helyezésére.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.