Ugrás a tartalomra

Őz kóborolt a belvárosban

Létrehozva
Szokatlan látogatót kaptak lencsevégre a belvárosi térfigyelő kamerák csütörtök hajnalban.

Egy őzgida bukkant fel a belvárosban, amit az Antall József téri kamerákon vettek észre először a térfelügyeleti szolgálat munkatársai.

Az állat a Széchenyi utcára is betért, ahonnan a Városház tér felé indult, séta közben pedig egy kapualjba is benézett. Hogy pontosan honnan érkezett és hová tartott a vadállat, nem lehet tudni.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.