Ugrás a tartalomra

Különleges lánykérés a Szent István téren

Létrehozva
Mihály Norbert a téren álló ledfalat is segítségül hívta, hogy megkérhesse szerelmének, Faragó Zsanettnek a kezét.
Kép
Faragó Zsanett és Mihály Norbert. Fotó: Juhász Ákos

 
Hozzám jössz feleségül? – ez a szöveg állt a Szent István téri ledfalon vasárnap késő délután a hasznos információk és kisfilmek helyett. A szerelmes szavak is egy kisfilmet zártak, Mihály Norbertét, aki úgy döntött, a város főterén, a járókelők előtt kéri meg szíve választottjának, Faragó Zsanettnek a kezét.

Norbert és Zsanett január óta egy pár, de úgy érzik kapcsolatuk megérett arra, hogy tovább lépjenek. „Érzem, hogy ő az igazi, tudom, hogy vele szeretném leélni az életemet, ezért nem is volt kérdés, hogy megkérem a kezét” – mondta el Norbert, aki hozzátette, egész nap nagyon izgult, hogy minden jól süljön el.

- Eredetileg arra gondoltam, hogy moziban kérem meg Zsanett kezét, de a járvány miatt ez elég körülményes lett volna, sokáig nyitva sem voltak, a járványügyi szabályok pedig minden meghittségét elvették volna a pillanatnak. Végül a barátaim hívták fel a figyelmemet, hogy ez akár a ledfal segítségével is működhetne, ez ráadásul szabadtéren van – mondta el Norbert, aki hozzátette azt is: a videó elkészítése és a szervezés is több napot vett igénybe, de megérte, hiszen minden a tervek szerint alakult. 

Kép

- Egy névnapi vacsorára indultunk, teljesen váratlanul ért Norbi akciója, még mindig alig jutok szóhoz – ezt már Zsanett mondta lapunknak nevetve. „Mikor meghallottam a zenét, és megláttam a kivetítőn a képeinket, először azt hittem, hogy a névnapomat köszönti ilyen különleges módon, az, hogy a lánykérésről van szó, csak akkor esett le, mikor a szüleimet is megláttam a videóban. Természetesen igent mondtam, nagyon boldog vagyok és az biztos, hogy sosem fogom elfelejteni ezt a napot – tette hozzá. 

 

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.