Ugrás a tartalomra

Olyat csúsztatott a kormánymédia Miskolcról, hogy az a curling pályán is helyt állna

Létrehozva
Többek között a hirado.hu, a Magyar Nemzet és a 888.hu oldalán jelent meg az a cikk, ami féligazságokkal és csúsztatással próbálta „leleplezni” az önkormányzati jutalmazásokat Miskolcon. Azonban nagyon félrelőttek. Mutatjuk, miért.
Kép
városháza

A tények nem hozták zavarba az Adat Radar nevű ellenzékekéző portál munkatársait, akik arra akartak rávilágítani, hogy gond van az ellenzéki önkormányzatoknál a jutalmak és bónuszok terén. Miskolcot is példaként hozták május 28-án megjelent cikkükben. Közérdekű adatkérések keretében kikérték a 2019-es önkormányzati választások utáni jutalmakkal kapcsolatos információkat: ki kapott, mennyit, milyen jogcímen?

Az önkormányzat a törvényben meghatározott határidőn belül teljesítette az adatkérést. Az Adat Radar pedig a következő megállapítást tette:

„2019-ben, az önkormányzati választások után mintegy harmincan kaptak 75 ezer forint körüli karácsony jutalmat. A következő évben viszont már csak nyolc vezetőt részesítettek elismerésben, összesen több mint 3,3 millió forint értékben. A legnagyobb jutalom akkor 2,1 millió forint volt, és idén is kiosztottak már egy személynek 1,3 milliót.”

Dolgozni csak pontosan, szépen…

Valószínűleg durrant is a pezsgő, hiszen sikerült a lehető legbicskanyitogatóbban tálalni a kapott adatokat – csak sajnos nem becsületes, sokkal inkább inkorrekt formában. Ez azonban nem zavarta a terjedést. Több kormányzati portál, köztük a hirado.hu, a 888.hu és a Magyar Nemzet is átvette az anyagot. Azt, hogy az adatigénylésnek semmi más oka nem volt, mint – a kapott számoktól függetlenül – előre megfontolt szándékkal dobálni a sarat, több dolog is bizonyítja.

A fent idézett sorok két részre bonthatók: a 2019-es év kapcsán a karácsonyi jutalmakról beszélnek, míg 2020 vonatkozásában elfelejtik megemlíteni, hogy nem voltak karácsonyi jutalmazások a koronavírus és a kormánymegvonások miatti nehéz helyzet okán. Úgy tűnhet, hogy ott is a karácsonyi jutalmakról beszélnek, azt sugallva, hogy amit az alacsonyabb bérezésű dolgozóktól a járványhelyzetben megvont a város, azt szétosztotta egy szűkre szabott vezetői körben. Ez viszont valótlanság, féltevezetés. Azok a számok, amiket 2020-ra vetítve említ, az összes – köztük a jubileumi – kizárólag vezetői jutalmakra vonatkoznak:

ezek nagyrészének kiosztását törvény írja elő, nincs beleszólása a városvezetésnek.

Emellett az Adat Radar csupán a vezetői jutalmakat kérte ki, így hintve még egy kis port a végösszegzésüket olvasó emberek szemébe, holott

a fent említett  jutalmakat pozíciótól függetlenül minden olyan hivatali dolgozó megkapta, akinek az járt az adott időszakban.

Kép
Képünk illusztráció

A számok nem hazudnak

Az Adat Radar egyik kérdése volt, hogy a koronavírus járvány kezelésével kapcsolatos munkájáért kapott-e jutalmat Miskolcon a polgármester, alpolgármester, jegyző, aljegyző, hivatali főosztályvezető, illetve ezen túl bárki más személy. A vonatkozó határidőn belül elküldött válaszban tájékoztatták az adatkérőt, hogy a koronavírus védekezéssel kapcsolatosan senki nem kapott jutalmat.

Az iránt is érdekelődött az Adat Radar, hogy a járványtól függetlenül kapott-e jutalmat a 2019 októberében felálló új önkormányzat vezetése. Itt azonban csak a vezetőkre voltak kíváncsiak. Ennek megfelelően a válaszban is kizárólag a vezetői jutalmak összegét és az érintett vezetők nevét adták meg a hivatal munkatársai.
 
- Arról tájékoztattuk az adatkérőt, hogy a polgármester és az alpolgármester sem részesült semmilyen jutalomban - mondta a megkeresés kapcsán Bodnár Tibor, a Jogi, Igazgatási és Szervezési Főosztály Önkormányzati Igazgatási Osztályának vezetője. Azt is hozzátette, hogy a jubileumi jutalmak kiosztása törvény szerint kötelező, amit az ország minden hivatalának ki kell fizetnie, ebben nincs mérlegelési lehetőségük. Ezek fedezetét magába foglalja az éves költségvetés is.

Kép
városháza

- A törvény vonatkozó passzusa szerint a kormánytisztviselő 25, 30, 35, illetve 40 évi kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő után jubileumi jutalomra jogosult. Ez nem tolható, halasztható: azon a napon esedékes, amikor a tisztviselő eléri a törvény által meghatározott, munkaviszonyban töltött időt. 

Ilyenkor jár neki

25 évi jogviszony esetén kéthavi,
30 évi jogviszony esetén háromhavi,
35 évi jogviszony esetén négyhavi,
40 évi jogviszony esetén öthavi

illetménynek megfelelő összeg – tájékoztatott Bodnár Tibor.

További jutalmak

Az osztályvezető kérdésünkre azt is elmondta, hogy a normatív jutalom Közszolgálati Szabályzatban meghatározott összege Miskolcon 10 év, 15 év és 20 év közszolgálati jogviszony után 0,5 hónap, 1 hónap, 1,5 hónap köztisztviselői illetmény. Kiosztása kötelező, itt sincs mérlegelési lehetősége a hivatal vezetőjének.

A köztisztviselői díjazás négy kategóriában, vezetői javaslatra, a polgármester és a jegyző döntése alapján biztosítható. Ezt minden év július 1. napján, Köztisztviselők Napja alkalmából adják át. Ezt ugyancsak a már említett Közszolgálati Szabályzat írja elő.

A karácsonyi jutalmazás jogi alapja a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény. Itt azonban lehetőség nyílik a mérlegelésre. 2019-ben a hivatal minden munkatársa (vezetők és nem vezetők egyaránt) kapott karácsonyi jutalmat.
- Ezzel az egész évben nyújtott munkát kívánta megköszönni a hivatal vezetése, összege pedig egy főt érintően nem mondható eltúlzónak, ez az említett bruttó 75.189 forint volt – mondta Bodnár Tibor.
2020-ban azonban elmaradt a karácsonyi jutalmak kiosztása, mivel a koronavírus és a kormányzati megvonások jócskán megkurtították a városvezetés lehetőségeit.

- A vezetők jutalmazása tekintetében pedig a 2019-ben, év végén biztosított karácsonyi jutalmak tekintetében csak a vezetőkre vonatkozó adatokat közöltük, mivel csupán erre szorítkozott a kérdés. Ennek összege bruttó 75.189 forint volt (akik később létesítettek jogviszonyt a hivatalnál a 2019-es évben, azoknak ezen összeg időarányos része: 15.039 forint) – ismertette az osztályvezető.

Már a kérdés feltevéséből is látszik, hogy az Adat Radarnak nem állt szándékában a teljes képet megmutató, korrekt tájékoztatás.

- Ezen túl közöltük a 2020. teljes év, illetve a 2021. év eddigi vezetői jubileumi, normatív, illetve köztisztviselői napi díjazottak nevét és a jutalom összegét. Természetesen a nem vezető beosztású munkavállalók (a vezetők mellett) is kaptak jutalmat, azonban ezeket az adatokat nem kérte meg hivatalunktól az adatkérő, ezért ezekről nem is tájékoztattuk – fogalmazott Bodnár Tibor.

 

A vezető és nem vezető beosztású munkatársak részére az alábbiak szerint történtek jutalmazások az önkormányzati választások óta:
 
-   2019. október 13. - december 31. között kifizetett karácsonyi jutalom (az említett 75.189.- Ft, illetve annak időarányos része) vezetőkkel együtt összesen 349 főt érintett 25.564.261,-Ft. összértékben,
-   2019. október 13- december 31. között kifizetett  jubileumi jutalom vezetőnek nem volt,  1 fő köztisztviselő részesült jubileumi jutalomban 820.000,-Ft összegben,
-  2020. évben kifizetett jubileumi jutalom (közszolgálati tisztviselői törvény szerint) vezetőkkel együtt  17 főt érintett, összesen 20.305.200,-Ft összegben,
-  2020. évben kifizetett normatív jutalom (közszolgálati szabályzat alapján kell biztosítani a köztisztviselőknek) a vezetőkkel együtt 28 főt érintett 9.005.550,-Ft. összegben,
- 2020. évben kifizetett köztisztviselői napra biztosított jutalom vezetőkkel együtt 20 fő, ebből 17 fő nem vezető beosztású személy, összesen 6.624.250,-Ft összegben
-  2021. évben kifizetett jubileumi jutalom (közszolgálati tisztviselői törvény szerint)  vezetőkkel együtt  2 fő 2.810.000,-Ft összegben,
-  2021. évben kifizetett normatív jutalom (közszolgálati szabályzat alapján kell biztosítani a köztisztviselőknek) vezetőkkel együtt  6 fő 2.628.300,-Ft. összegben.

Ez is érdekelhet

A Macik nyerték a párharcot
Miskolc
A hosszabbításban Marklund döntött.
Több százan járták végig Krisztus nyomán a Városi Keresztutat
MiskolcEgyház
Isten megváltó kegyelme iránti hálájukat fejezték ki ezzel a gesztussal a hívek, de a keresztútjárás megmutatta a közösség összekötő és megsokszorozó erejét is.
Képgaléria
Indul a gasztroexpressz
Újraindult a világelső miskolci élményprogram
MiskolcGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ismét a Bükk rejtett kincseit kóstolhattuk.
DEAC - DVTK II F4R Fotó: DEAC
A DVTK tartalék sem tudott nyerni
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata ezúttal sem tudott nyerni. A DEAC vendégeként kapott ki a DVTK II F4R.