Ugrás a tartalomra

Egyeztetésre hívták a vendéglátósokat

Létrehozva
A kerekasztal beszélgetésen összegyűjtötték azokat a megoldandó problémákat, amik a belváros „vigalmi negyedét” érintik.
Kép
Fotók: Beregi László

Miskolc városának az egyik legközkedveltebb része a Szinva terasz, Kandia köz, Déryné utca és Széchenyi utca térsége, amely egyben a különböző építészeti megoldásoknak, valamint a vendéglátóipari egységek kitartó munkájának köszönhetően jelentős turisztikai attrakciónak minősül.
A kijárási tilalom eltörlésével ez a városrész ismét megtelhet élettel. Ezzel együtt újra megjelent több olyan körülmény, amely a terület közrendjét és a közbiztonságát veszélyezteti. A problémák megfogalmazására és a megoldások közös keresésére hívott össze fórumot Miskolc alpolgármestere, Szopkó Tibor. A csütörtök esti kerekasztal beszélgetésre az említett részen működő vállalkozások üzemeltetőit, tulajdonosait invitálta.

- A város célja a fórummal az volt, hogy partneri kapcsolatot építsünk ki ezekkel a vállalkozásokkal – fogalmazott Szopkó Tibor, aki hozzátette, nem szeretnének úgy változtatni a meglévő szabályokon, hogy erről előtte nem egyeztettek vendéglátósokkal.
- A hozzánk beérkező szóbeli megkeresések alapján három fő kérdéskör fogalmazódott meg, amelyekre megoldást kell találnia az önkormányzatnak.

Kép

Rend, tisztaság, tisztázott határok

A kerekasztal beszélgetés során ki is fejtette ezeket az ágazat megjelent képviselői előtt (nagyjából 12 belvárosi hely vezetői jelentek meg az egyeztetésen).

Az egyik ilyen pont a közrend. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a közterületeken történő alkoholfogyasztás mértékét vissza kell szorítani. Itt kitértek a fiatalok alkoholfogyasztására is, ami szintén gondot jelent a belvárosban.
A másik kérdéskör a tisztaság köré épül. Szopkó Tibor elmondta, hogy a Városgazda Nonprofit Kft. a tavalyi évben komoly forrásokat áldozott arra, hogy tisztán tartsák a belvárost, azonban mindig akad fejlesztenivaló. Ebben a kérdésben a vendéglátósok – ahogyan a rendészet oldaláról is – szintén befogadóak, készségesek voltak: Hankó Béla – aki a Helynekemet képviselte – felvetette, hogy akár közös plusz költségviseléssel is el tudná képzelni az együttműködést ezen a téren.
A harmadik pont a közterület-foglalási engedélyek kérdése volt.
- A jelenlegi szabályozás megengedi a vendéglátó egységeknek, hogy ingyen, közterület-foglalási díj megfizetése nélkül alakítsanak ki teraszokat, ezt viszont kérelmezni kell – fejtette kis Szopkó Tibor. – Többen erről elfeledkeznek, ám nagyobb probléma, hogy nem mindenki tartja be az engedélyekben foglaltakat, ami feszültséget generál a vállalkozások között.

Kép

Vélemények a pult másik oldaláról

Hankó Vanda, szintén a Helynekem nevében, arról beszélt, fontos lenne ezeknek a határoknak a megállapítása, betartása. Emellett aggályosnak találta azt is, hogy egyes vendéglátóhelyeknél könnyen jutnak alkoholhoz a 18 év alatti fiatalok.
- Ha kell, vállaljuk a még gyakoribb ellenőrzést is – mondta.
Tóth Gábor, a Lokalista Bistrotól úgy vélte, probléma, hogy más vendéglátóegységek egymástól eltérő vendégköröket alakítanak ki, mind árfekvésben, mind színvonalban.
- Túl közel vannak egymáshoz a különböző korosztályok és igények. Szükség volna újra egy egységes arculat meghatározására a Szinva terasz kapcsán – fejtette ki, míg a Zip’s-et képviselő Halász Norbert úgy fogalmazott, a szektornak nem fér bele már több veszteség, így különválasztaná a távlati és a jelent érintő problémákat, és egyelőre csak az utóbbi megoldására fókuszálna.
A fórum végén Szopkó Tibor elmondta, hogy két hét múlva újra beszélgetésre invitálja a vendéglátósokat: ekkor már konkrét megoldáscsomagokat készítenek a most felvetett problémák orvosolására.

 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.