Ugrás a tartalomra

Hétfőtől már csak a Széchenyi utcai Parkolási Ügyfélszolgálaton lehet bérletet venni

Létrehozva

A megnövekedett ügyfélforgalom egyenletesebb eloszlása érdekében a parkolóbérletek értékesítése eddig két helyszínen történt. A Parkolási Ügyfélszolgálaton (Széchenyi I. u. 20.), valamint ideiglenesen a Városgazda Győri kapui Központi telephelyén.

Mindkét helyszínen utoljára június 5-én lesz lehetőség parkolóbérletet vásárolni 8 és 20 óra között. Június 6-án az ügyfélszolgálatok zárva tartanak.

Hétfőtől kizárólag a Széchenyi I. utca 20. alatt lesz lehetőség a parkolóbérletek megváltására.
 
A 2020-ban váltott kombinált éves, zónás éves, lakossági éves és intézményi éves parkolóbérletek június 30-ig érvényesek.

A többi bérlettípusra (pl. havi, negyedéves) türelmi idő vonatkozik, amely június 5-én 24 óra 00 percig tart.
 
Nyitvatartás a Széchenyi utcai Parkolási Ügyfélszolgálaton június 7-től:

hétfő, kedd, csütörtök: 8:00-16:00
szerda: 8:00-18:00
péntek: 8:00-12:00
 
Bankkártyás és készpénzfizetés is lehetséges!

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.